Sport

A kupameccs után a bajnokin is kikapott a ZTE

A kieső helyen álló Kisvárda 1–0-ra győzött otthon a Zalaegerszeg ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában

A vendégcsapat először kapott ki idén a bajnokságban, ezt megelőzően négy győzelme és egy döntetlenje volt.

A kupameccs után a bajnokin is kikapott a ZTE
A kisvárdai Széles Imre Antal (b2) és a zalaegerszegi Bedi Bence (b) az OTP Bank Liga 23. fordulójában játszott Kisvárda Master Good–Zalaegerszegi TE FC mérkőzésen a kisvárdai Várkert Stadionban, március 2-án
Fotó: MTI/Balázs Attila

Az első szűk fél órában alacsony színvonalú volt az összecsapás, a sok hiba miatt nem alakult ki folyamatos játék, a csapatok nem tudtak helyzeteket kialakítani. Aztán előbb Camaj bal oldali beadása után Jovicic fejelt tisztán a kapu mellé, majd pár perccel később a ZTE is veszélyeztetett, Bedi cselezgetett a tizenhatoson belül, és jobbról a felső kapufára tekert. A hazaiak szereztek vezetést nem sokkal a szünet előtt, jobbról érkezett a passz Lucas elé, aki 20 méterről futtából, laposan kilőtte a bal alsó sarkot.

A Zalaegerszegnek támadójátékban több kellett volna az egyenlítéshez, ehhez képest a Kisvárda futballozott veszélyesebben a második játékrész elején. Később adódott lehetőség a vendégek előtt is, de néha úgy tűnt, nem is siettetik igazán a támadásokat, összességében pedig ezúttal nem volt átütőerő a játékukban. A Kisvárda így megőrizte egygólos előnyét és a bennmaradás szempontjából fontos három pontot szerzett.

OTP Bank Liga, 23. forduló:
Kisvárda Master Good–Zalaegerszegi TE FC 1–0 (1–0)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1585 néző, v.: Erdős
gólszerző: Lucas (41.)

Kisvárda: Petkovic – Melnyik (Navratil, 72.), Ötvös, Jovicic, Széles, Camaj – Nikolov (Makovski, 78.), Lucas, Cipetic (Rubus, 85.) – Mesanovic (Spasic, 85.), Filipovic (Ilievski, a szünetben)

ZTE: Dombó – Szendrei (Sajbán, 79.), Várkonyi, Safronov (Németh. D., 89.), Csóka, Mim – Bedi (Medgyes, 79.), Kiss B. (Vogyicska, a szünetben), Sankovic – Gruber (Croizet, a szünetben), Mance

Kapcsolódó írásaink