Sport
MOL Magyar Kupa – A Paks az utolsó negyeddöntős

A vendéglátó újpestiek – az eltiltott Mészöly Géza vezetőedző nélkül – kezdték aktívabban a mérkőzést, így aztán némileg váratlan volt, hogy a bajnokságban éllovas Paks a 21. percben az első komolyabb támadásából gólt szerzett. A szünetig a hazaiaknak nem sikerült áttörniük a paksi védelmet, fordulás után viszont hamar, két perc alatt összejött nekik az egyenlítés.
A folytatásban a hármas cserével felfrissített vendégek többet birtokolták a labdát, mezőnyfölényük azonban meddő volt. A hajrában aztán egyre inkább beszorult a saját tizenhatosára az Újpest, amelynek szurkolói a ráadás perceiben izgulhattak, videobírós ellenőrzés után ugyanis tizenegyeshez jutott a Paks. Mezei büntetőjét viszont a 96. percben a jó irányba vetődő Banai kapus kivédte, ezzel hosszabbításra mentette a találkozót.
A kétszer 15 perces ráadás második felében egyszer villant a rutinos, csereként beállt Böde–Könyves duó, előbbi jól ugratta ki utóbbit, aki ugyan nem tudta pontosan átvenni a labdát, de így is megtartotta, és védője mellől laposan a hosszú sarokba lőtt 15 méterről.
A fővárosi lila-fehérek nagy energiákat mozgósítottak az újabb egyenlítésért, de nem jártak sikerrel, így búcsúztak a kupasorozatból.
A negyeddöntő párosítását az M4 Sport stúdiójában még csütörtök este kisorsolták, ennek értelmében a bajnoki címvédő Ferencváros a tavalyi kupagyőztes Zalaegerszeget búcsúztató Diósgyőr vendége lesz, míg Kisvárdára az MTK látogat. A versenyben maradt két másodosztályú együttes közül az NB II-ben listavezető Nyíregyháza a Kecskemétet, a Vasas pedig a Paksot kapta ellenfélnek.
A negyeddöntős mérkőzések hivatalos játéknapja április 3.
MOL Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása:
Kisvárda Master Good–MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)–Kecskeméti TE
Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC
Vasas FC (NB II)–Paksi FC
Nyolcaddöntő:
Újpest FC–Paksi FC 1–2 (0–1, 1–1, 1–1)
gól: Radosevic (47.), illetve Skribek (21.), Könyves (110.)
piros lap: Könyves (114.)
Szentlőrinc (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 1–5 (1–3)
gól: Helesh (18.), illetve Novák (2., 27., 84.), Temesvári (37.), Beke (93.)
szerdán játszották:
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel: 3–5
gól: Bárány (81.), illetve Pesic (45+1., 11-esből)
piros lap: Abena (Ferencváros, 46.)
Tiszakécskei LC (NB II)–Kisvárda Master Good 0–3 (0–0)
gól: Makowski (56., 58.), Ilievski (66.)
Mezőörs KSE (megyei I.)–Vasas FC (NB II) 1–1 (0–0, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 4–5
gól: Végh (81.), illetve Berecz (57.)
HR-Rent Kozármisleny (NB II)–MTK Budapest 0–3 (0–2)
gól: Jurina (9., 35.), Antonov (48.)
Veszprémi SC (NB III)–Kecskeméti TE 0–2 (0–0)
gól: Zsótér (59.), Katona L. (90.)
kedden játszották:
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 4–2 (3–0)
gól: Gera D. (8.), Pozeg Vancas (13.), Szabó L. (45+3.), Edomwonyi (76.), illetve Sajbán (54.), Croizet (83., 11-esből)