Sport
MOL Magyar Kupa – tizenegyesekkel negyeddöntős a Ferencváros

A bajnoki címvédő FTC az első félidő hajrájában kezezés miatt, a VAR segítségével megítélt 11-esből szerzett vezetést, a második játékrész elején azonban rögtön emberhátrányba került, mert Abena lerántotta a kapu felé meginduló Dominguest. A hajrához közeledve a Debrecen is büntetőhöz jutott, ugyancsak kezezés miatt, Bárány előbb hibázott, majd a kipattanót már berúgta. Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetőedzője elvesztette a fejét, a játékvezetővel kiabált, visszafogni sem lehetett, ezért piros lapot kapott.
Nem változott az eredmény, hosszabbítás következett, melyben már kevés érdemi esemény történt.
A tizenegyeseknél egyik ferencvárosi játékos sem hibázott, ugyanakkor Kocsis Dominik lövését kivédte Varga Ádám.
Ötödikként a Kisvárda csatlakozott a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjének mezőnyéhez.
Az élvonalbeli csapat a másodosztályú Tiszakécskét győzte le vendégként 3–0-ra szerdán.
MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) - tizenegyesekkel: 3–5
gól: Bárány (81.), illetve Pesic (45+1.)
kiállítva: Abena (Ferencváros, 46.)
korábban:
Tiszakécskei LC (NB II)–Kisvárda Master Good 0–3 (0–0)
gól: Makowski (56., 58.), Ilievski (66.)
Mezőörs KSE (megyei I.)–Vasas FC (NB II) 1–1 (0–0, 1–1, 1–1), tizenegyesekkel 4–5
gól: Végh (81.), illetve Berecz (57.)
HR-Rent Kozármisleny (NB II)–MTK Budapest 0–3 (0–2)
gól: Jurina (9., 35.), Antonov (48.)
Veszprémi SC (NB III)–Kecskeméti TE 0–2 (0–0)
gól: Zsótér (59.), Katona L. (90.)
kedden játszották:
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 4–2 (3–0)
gól: Gera D. (8.), Pozeg Vancas (13.), Szabó L. (45+3.), Edomwonyi (76.), illetve Sajbán (54.), Croizet (83., 11-esből)
csütörtökön játsszák:
Szentlőrinc (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 13.00
Újpest FC–Paksi FC 19.00