Sport

Három első osztályú párharcot rendeznek a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében

A hétvégén a Debrecen és az FTC is fontos győzelmet aratott

Három első osztályú párharcot is rendeznek a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, ezek közül kiemelkedik a bajnokságban címvédő Ferencváros és a Debrecen csatája.

Három első osztályú párharcot rendeznek a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében
Az FTC játékosai
Fotó: MH-archív/Purger Tamás

A két csapat bő két héttel ezelőtt az OTP Bank Ligában találkozott egymással, akkor a Dejan Stankovic vezette fővárosiak Varga Barnabás és Kristoffer Zachariassen góljával, hátrányból fordítva diadalmaskodtak. A hétvégén mindkét gárda fontos győzelmet aratott, a Debrecen a negyedik helyen álló Puskás Akadémia ellen nyert és közelítette meg két pontra a felcsútiakat, míg az FTC ősi riválisa, az Újpest otthonában tartott gálaelőadást szurkolóinak, 5–0-ra kiütve a lila-fehéreket.

A nyolcaddöntős programot kedden nyitó Diósgyőr és kupacímvédő ZTE a bajnokságban a nyolcadik és kilencedik pozíciót foglalja el, ugyanakkor a zalaegerszegiek sokkal jobb formában vannak. Idei öt meccsükből egy döntetlen mellett négyet megnyertek, míg a miskolciak ugyanebben a periódusban csak egyszer tudták begyűjteni a három pontot, igaz, szombaton 4–0-ra diadalmaskodtak a Fehérvár felett.

Az Újpest egy másik zöld-fehér csapat, az OTP Bank Ligában listavezető Paks ellen javíthat.

Az M4 Sport kedden a Diósgyőr–ZTE, szerdán a Debrecen–FTC, csütörtökön az Újpest–Paks találkozót élőben közvetíti, utóbbi összecsapást követően pedig megtartják a negyeddöntő sorsolását is.

Kapcsolódó írásaink