Sport
Nagy Bernadett bronzérmes a birkózó Eb-n
Martin Gábor válogatott edző tanítványa a magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte meg a román fővárosban

A szerdai előcsatározások során két imponáló győzelmet aratott, s ugyan az elődöntőben – ahogy két éve Budapesten, úgy most is – a törökök sztárja, a kétszeres világbajnok Yasemin Adar legyőzte, a csütörtöki helyosztóra jó eséllyel készülhetett a francia Pauline Lecarpentier ellen.
A mérkőzésen nem sokáig „finomkodtak” egymással a felek, gyorsan akciókkal próbálkoztak, de amíg a francia indításait Nagy rendre kiválóan védte, addig Lecarpentier nem tudta blokkolni a magyar sportoló akcióit. Nagy előbb kapaszkodásból indított lábra támadást, amivel két pontért levitte (2–0) riválisát, majd nem sokkal később ismét mögé tudott kerülni (4–0). A komoly hátrányban a francia egy biztató támadást indított, és már úgy tűnt, Nagy mögé tud kerülni, aki azonban parádés visszatámadással kibújt alóla, és ő került felülre (6–0).
A szünetre így megnyugtató előnnyel vonulhatott Nagy Bernadett, aki a második menetben elsősorban a jó védekezésre figyelt, a szakasz közepén aztán egy újabb sikeres támadást indított, és 8–0-ra ellépett. A francia birkózó ezek után sem adta fel, folyamatosan kezdeményezett, s ugyan egyszer még mögé tudott kerülni (8–2), majd kiléptetéssel újabb ponttal közelebb került, több ideje azonban már nem maradt, Nagy Bernadett pedig 8–3-as sikerrel szerezte meg karrierje második Európa-bajnoki bronzérmét.