Sport

Premier League: teljes egészében újrajátsszák Kerkezék félbeszakadt meccsét

Teljes egészében újrajátsszák a Bournemouth és a Luton Town mérkőzését, amely szombaton az 59. percben szakadt félbe az angol labdarúgó-bajnokságban, mert Tom Lockyer, a Luton játékosa összeesett a pályán.

Premier League: teljes egészében újrajátsszák Kerkezék félbeszakadt meccsét
A Luton Town walesi védőjét, Tom Lockyert (középen) az egészségügyi személyzet kezeli, miután 2023. május 27-én összeesett az angol bajnokság rájátszásának döntőjében, a londoni Wembley Stadionban
Fotó: AFP/Adrian Dennis

A liga a szerdai bejelentésben azt még nem közölte, mikor rendezik meg a találkozót.

„A liga szeretné megköszönni az orvosi stáb és mindenki munkáját, aki érintett volt a gyors beavatkozásban ebben a rendkívüli helyzetben” – áll a közleményben.

A 29 éves védő a második félidő elején, 1–1-es állásnál úgy csuklott össze, hogy nem volt a közelében senki. Az újonc Luton vezetőedzője, Rob Edwards azonnal észlelte a bajt, a pályára rohant, elhúzta onnan a játékosait, hogy a mentők zavartalanul megkezdhessék az elsősegélynyújtást. A két csapat hat perccel az eset után az öltözőbe vonult. A walesi válogatott futballistát hordágyon a közönség vastapsa közepette vitték le a játéktérről. Később arról is döntés született, hogy nem folytatják az összecsapást, amelyen a Bournemouth magyar válogatott légiósa, Kerkez Milos kezdőként lépett pályára.

Lockyer bő fél éven belül másodszor esett össze a pályán, május 27-én a feljutásért vívott rájátszás döntőjében ugyanez történt vele. Akkor öt napot töltött kórházban, ahol szívműtétet hajtottak végre rajta.

A hátvéd állapota stabil, a klub közleménye szerint a kórházban további teszteket végeztek rajta, és majd azok eredményének függvényében döntenek a rehabilitáció további lépéseiről.

Kapcsolódó írásaink