Sport

Tenerifén edzőtáborozott a többpróbázó Nemes Rita

Az MTK népszerű sportolója kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy két és fél hetet töltött Tenerifén, majd januárban ismét lesz egy edzőtábora, aztán a fedett pályás versenyek következnek

Sikeres edzőtáborozáson van túl a többpróbázó Nemes Rita, aki egészségesen várja pályafutása utolsó évét.

Tenerifén edzőtáborozott a többpróbázó Nemes Rita
Nemes Rita a 10. helyen zárta a hétpróbázók versenyét a budapesti atlétikai világbajnokságon
Fotó: MH/Purger Tamás

Rita első versenye az országos bajnokság lesz, amelyen kiderül, sikerül-e kijutnia a világbajnokságra, amelyen csak 12-en indulhatnak ötpróbában.

"Nem számítottam rá, hogy ennyire jó évem lesz, önmagamhoz képest. Nagyon küzdelmes volt, boldogan gondolok rá vissza, és remélem, a jövő évem is ilyen sikeres lesz" - nyilatkozta Nemes, aki a budapesti világbajnokságon egyéni csúcsot jelentő 6232 ponttal tizedik lett hétpróbában.
Felidézte, az előző két esztendő egy kicsit ingadozó volt számára, sőt sérülései miatt hétpróbázni sem tudott. Felépülése óta ilyen problémája már nincs, idén például négy hétpróbát teljesített.

"Amíg az ember nem tapasztalja, addig nem tudja, milyen érzés a pályán lenni ennyi ember, ennyi magyar szurkoló előtt. Hihetetlen érzés volt, csodálatos élmény" - mondta a budapesti vb kapcsán.

Hangsúlyozta, eddigi pályafutása csúcsa volt a tizedik helyezés, amit csak az olimpiai szereplés tudna felülmúlni. Célja továbbra is az, hogy kijusson Párizsba, hiszen az lenne karrierje utolsó állomása.

Kapcsolódó írásaink