Sport
Nehéz helyzetben a Manchester United a Bajnokok Ligájában

A szezonban ingadozó formát mutató Manchester Udited meglepő, 3–0-s vereséget szenvedett a magyar válogatott Kerkez Milossal felálló Bournemouth csapatától az Old Traffordon, ez az eredmény pedig felerősítette az Erik ten Hag manchesteri vezetőedző munkáját kritizáló hangokat.
Nem sokkal jobb a hangulat Münchenben sem, a bajor sztárcsapat ugyanis szintén váratlanul 5–1-re kikapott az Eintracht Frankfurt vendégeként. Ráadásul a német válogatott Serge Gnabry mindössze ötpercnyi játék után izomsérülést szenvedett, így az év hátralévő mérkőzésein már nagy valószínűséggel nem lesz bevethető.
A BL-főtábla A csoportját a keddi eredményektől függetlenül már biztosan a Bayern nyeri, a még nyolcaddöntőt érő második helyért azonban az FC Köbenhavn és a Galatasaray van versenyfutásban a Manchester Uniteddel.
Kedd este a dán és a török együttes Koppenhágában csap össze egymással, és ha azon a meccsen nem születik döntetlen, akkor az MU még úgy sem juthat tovább, ha legyőzi a Bayernt. Ennek ellenére az angol csapatnak egyértelműen győzelemre kell játszania, és bíznia abban, hogy a Köbenhavn és a Galatasaray nem bír majd egymással.
A müncheni játékosok közül ugyanakkor már a frankfurti kudarc után többen is azt nyilatkozták, hogy kedden máris lehetőségük nyílik a javításra és meg is akarják mutatni a szurkolóiknak, hogy a szombati vereség csupán egyszeri kisiklás volt.
„Ez a szép a labdarúgásban, kedden ugyanis rögtön ott az esély, hogy a pályán reagáljunk a szombaton történtekre, ráadásul egy nagy meccsen, egy nagy múltú párharcban” – fogalmazott Leon Goretzka, a Bayern német válogatott középpályása.
„Jó teljesítménnyel szeretnénk lezárni a BL őszi szakaszát, a hőstettekre majd tavasszal kerülhet sor” – tette hozzá Thomas Müller, a müncheniek támadója.
Ami a többi csoportot illeti, a D jelű négyesből már biztosan a Real Sociedad és az Internazionale lesz nyolcaddöntős, közöttük a csoportelsőségről a kedd este Milánóban sorra kerülő egymás elleni találkozó dönt.
A B csoportból az Arsenal már biztos csoportelsőként továbbjutott, másodikként pedig a PSV Eindhoven zár függetlenül a keddi eredményektől.
A C csoportban a Real Madrid első és nyolcaddöntős, a második helyért pedig a Napoli és a Braga versenyez egymással. A két csapat kedden Nápolyban csap össze, és a vendéglátók vannak kedvező helyzetben, előnyük ugyanis három pont a riválissal szemben, Portugáliában pedig 2–1-re nyertek, így kétgólos vereséget kellene szenvedniük ahhoz, hogy ne folytathassák tavasszal a BL-ben.
A csoportokból az első két helyezett jut a legjobb 16 közé, a harmadikok az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatják. A Manchester United–Bayern München mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti kedden 21 órától.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló
A csoport:
Manchester United (angol)–Bayern München (német) 21.00
FC Köbenhavn (dán)–Galatasaray (török) 21.00.
Az állás: 1. (és továbbjutott) Bayern München 13 pont, 2. FC Köbenhavn 5 (7–8), 3. Galatasaray 5 (10–12), 4. Manchester United 4
B csoport:
Lens (francia)–Sevilla (spanyol) 18.45
PSV Eindhoven (holland)–Arsenal (angol) 18.45
Az állás: 1. (és továbbjutott) Arsenal 12 pont, 2. PSV Eindhoven 8, 3. RC Lens 5, 4. Sevilla 2
C csoport:
Napoli (olasz)–Braga (portugál) 21.00
Union Berlin (német)–Real Madrid (spanyol) 21.00.
Az állás: 1. (és továbbjutott) Real Madrid 15 pont, 2. Napoli 7, 3. SC Braga 4, 4. Union Berlin 2
D csoport:
Internazionale (olasz)–Real Sociedad (spanyol) 21.00
Salzburg (osztrák)–Benfica (portugál) 21.00.
Az állás: 1. (és továbbjutott) Real Sociedad 11 pont (7–2), 2. (és továbbjutott) Internazionale 11 (8–5), 3. FC Salzburg 4, 4. Benfica 1