Sport

Párizs 2024 – Debrecen rendezi az utolsó 3×3-as selejtezőt

Magyarország rendezi meg a harmadik, egyben utolsó 3×3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornát, az eseményre május 23. és 26. között kerül sor Debrecenben.

Párizs 2024 – Debrecen rendezi az utolsó 3×3-as selejtezőt
A tornáról három-három férfi és női válogatott jut ki Párizsba (képünk illusztráció)
Fotó: Facebook/Magyar női kosárlabda-válogatott

Erről a tornáról három-három férfi és női válogatott jut ki Párizsba.

A magyar szövetség szerdai tájékoztatása emlékeztetett, hogy a párizsi játékokon nemenként nyolc-nyolc válogatott szerepelhet. Három-három hely már elkelt, és a folytatásban a férfiaknak és a nőknek is három-három selejtezőtornát rendeznek, amelyeken eldől a további helyek sorsa.

A magyar női válogatott április 17–18-án az első selejtezőtornán is szerepelni fog, melynek színhelye még nem ismert. Ezen a rendező ország csapata mellett Magyarország, Hollandia, Azerbajdzsán, Egyiptom, Mongólia, Chile és a házigazda ország kontinensének ismeretében még egy ország vesz részt a világranglistáról. A tornáról az első helyezett jut ki az olimpiára.

A második tornát Japánban, Ucunomijában tartják május 3–5-én a magyarok nélkül, a harmadikra pedig a hajdúsági városban kerül sor a FIBA bejelentése alapján.

„Olimpiai selejtezőt rendezni mindig nagy megtiszteltetés. Egy újabb komoly sportdiplomáciai siker ez Magyarország számára. A rendezés odaítélését a 3×3 szakágért folytatott tevékenységünk elismerésének tekintjük, valamint Debrecen városának magas szintű rendezési tapasztalatait honorálta döntésével a FIBA” – mondta Bodnár Péter, a magyar szövetség főtitkára.

Az MKOSZ kiemelte, Debrecen neve szinte egyet jelent a 3×3-as kosárlabdával, hiszen 2019-ben Európa-bajnokságot rendeztek a városban, háromszor volt U18-as Európa-bajnokság és négyszer U18-as világbajnokság helyszíne (a legutóbbi három U18-as vb-nek Debrecen adott otthont), és a World Series sorozatnak is hosszú évek óta állandó állomáshelye a cívisváros.

Magyarország így a hagyományos kosárlabda után – erre februárban kerül sor Sopronban – 3×3-ban is olimpiai selejtezőt rendezhet, ha a nőknek nem sikerül az első selejtezőn kivívni a kijutást, akkor hazai pályán próbálhatják meg kvalifikálni magunkat az ötkarikás játékokra – akárcsak Tokió előtt.

A rendezéssel azt is sikerült elérni, hogy a férfiak is esélyt kapnak az olimpiára. Legutóbb a később óriási botrányba keveredő Belgium miatt maradt le a férfi csapat Tokióról (az akkori belga játékosokat el is tiltották azóta).

Kapcsolódó írásaink