Sport

Szoboszlai: Ez csak a kezdet, jövő nyáron olyat csinálunk, ami felejthetetlen lesz!

A csoportgyőztes magyar válogatott csapatkapitánya 2 klasszis gólt szerezve fordította meg a Montenegró elleni Eb-selejtezőt

A meccs egyik hőse, a csapatkapitány Szoboszlai Dominik a lefújást követően felmászott a szurkolókhoz a lelátóra, akik pálinkával fogadták. A Liverpool játékosa miután lehúzta, megrázta a fejét, majd megkérdezte: „Hú! Hány fokos?” – idézte fel a történéseket az nso.hu.

Szoboszlai: Ez csak a kezdet, jövő nyáron olyat csinálunk, ami felejthetetlen lesz!
Szoboszlai Dominik örömmámorban a szurkolókkal pacsizik
Fotó: MH/Török Péter

„Hatalmas köszönet a csapatnak! Iszonyatos munkát és alázatot tettek le az asztalra a fiúk, hatalmas tapsot érdemelnek! Nem elfelejtve a szakmai stábot sem, amelynek minden tagja ugyanolyan munkát tett bele, mint az összes játékos. Nem utolsósorban köszönet annak a hatvanötezer szurkolónak és az összes magyarnak, aki mindig mögöttünk áll. A csapat nevében egyet megígérhetek: ez csak a kezdet, jövő nyáron olyat csinálunk, ami felejthetetlen lesz!” – fogalmazott a szurkolókhoz szólva.

Pár perccel később az M4-nek elmagyarázta, utóbbi mondatával mire is gondolt pontosan: „Meglátjuk, nem vagyok jövőbe látó. Csinálunk valami olyat, amire mindenki büszke lesz, örökre.”

Az Eb-sorsolást december 2-án tartják Hamburgban.

Kapcsolódó írásaink

Rossi: Szoboszlai billentette el a mérleg nyelvét

ĀA magyar csapat öt győzelemmel és három döntetlennel, veretlenül és csoportelsőként jutott ki a jövő évi, németországi kontinenstornára, amelynek december 2-i sorsolását a második kalapból várja majd