Sport

Budapesten sem bírt egymással a Ferencváros és a Genk + GALÉRIA!

Dejan Stankovic vezetőedző együttese ezzel továbbra is veretlenül a továbbjutást érő második helyen áll csoportjában, és az ötödik fordulóban, november 30-án a szerb FK Cukaricki otthonába látogat

A mérkőzés felvezetésként a hazai szurkolók egy látványos élőképpel tisztelegtek Budapest 150 évvel ezelőtti alapítása előtt. A Ferencváros nagy lendülettel kezdett, a vendégek azonban állták a rohamokat, és veszélyes ellentámadásokat vezettek.

Budapesten sem bírt egymással a Ferencváros és a Genk + GALÉRIA!
FTC–KRC Genk, UEFA Európa Konferencia Liga
Fotó: MH/Purger Tamás

A 21. percben kis híján vezetést szerzett a Genk, a korábbi ferencvárosi Paintsil tört be a tizenhatoson belülre, tökéletesen adott középre, de Zeqiri szinte a kapu torkából képes volt mellé lőni. Két perccel később újra a korábbi FTC-kedvenc villant, közeli fejese viszont csak az oldalhálót súrolta.
A 39. percben a Ferencvárosnak is volt ziccere, Makreckis előtt szerencsével maradt ott a labda, beadását Marquinhos nyolc méterről lőtte kapura, de Vandervoort bravúrral hárított.

Alig több mint két perc telt el a második játékrészből, amikor „felrobbant" a Groupama Aréna, Pesic használta ki a vendégek kapusának hatalmas hibáját. A 47.percben Abu Fani lőtt 17 méterről, a vendégek kapusának mellkasáról kipattant a labda, Pesic pedig közelről értékesítette a helyzetet, 1–0.

A kapott gólt követően megélénkült a Genk játéka, és a 62. percben egy, a Ferencvároséhoz hasonló, kipattanó utáni góllal egyenlített. A 62. percben Galarza lőtt 18 méterről, Dibuszról röviden jött ki a labda, Munoz pedig öt méterről a kapu jobb oldalába helyezte, 1–1. Dibusz nem volt hibáztatható.

A folytatásban inkább a belgák akarata érvényesült, akárcsak Belgiumban, ezúttal is kissé elfáradt az FTC, Stankovic éppen ezért három cserével is frissített a hajrára.

Az utolsó tíz percben főként a mezőnyben harcoltak egymással a csapatok, a 91. percben még Makreckisnek volt egy veszélyes lövése, de a belga kapus hárított, így maradt a döntetlen.

FTC-KRC Gent UEFA Európa Konferencia Liga
FTC–KRC Genk, UEFA Európa Konferencia Liga
Fotó: MH/Purger Tamás

Ferencváros–KRC Genk (belga) 1–1 (0–0)
Groupama Aréna, 20 127 néző, v.: Alkeszej Kulbakov (fehérorosz)
gólszerzők: Pesic (48.), illetve Munoz (62.)
sárga lap: Abu Fani (80.), illetve Sadick (43.), el-Hanúsz (55.), Munoz (58.), Paintsil (74., a kispadon)

Ferencváros: Dibusz - Makreckis, S. Mmaee (Aaneba, 62.), Cissé, Civic - Sigér (Esiti, 79.), Abu Fani - Marquinhos, Zachariassen (Ben Romdhane, 51.), Traoré (Botka, 79.) - Pesic (Lisztes, 79.)

Genk: Vandevoort - Munoz, Sadick, Cuesta, Arteaga - Heynen (Galarza, 32.), Hrosovsky - el-Hanúsz, Paintsil (Fadera, 73.), Baah - Zeqiri (Sor, 88.)

Kapcsolódó írásaink

Kikapott a Ferencváros Kecskeméten

ĀA Genk elleni Konferencia-liga-csoportmérkőzésre készülő zöld-fehéreknek ez volt az első idegenbeli vereségük a mostani bajnoki idényben