Sport

Női kézilabda BL: az Ikast hibátlan mérlegét megtörve először győzött a Ferencváros

A sorozat hatodik fordulójában a zöld-fehérek 37–36-ra múlták felül az eddig százszázalékos vendéget, az Ikastot

A BL-idényt gyengén kezdte az előző szezonban döntős Ferencváros, öt találkozón négy vereség mellett mindössze egy döntetlent ért el, miközben pénteki vendége a B jelű nyolcas egyedüli hibátlan gárdájaként várta az érdi találkozót.

Női kézilabda BL: az Ikast hibátlan mérlegét megtörve először győzött a Ferencváros
A Ferencváros játékosai ünneplik a győzelmüket a kézilabda női Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria – Ikast HB mérkőzésen az Érd Arénában 2023. október 28-án
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Az eddigi formához képest meglepően jól kezdett a zöld-fehér együttes, támadásban Klujber Katrin, hátul pedig a fontos védéseket bemutató Böde-Bíró Blanka vezérletével 9-6-ra vezetett az első negyedóra után. Ezt követően kezdett magára találni a dán csapat, utolérte vendéglátóját (14-14), amely azonban a hajrában újra megrázta magát és visszaállította a háromgólos különbséget szezonbeli legjobb BL-félidejét produkálva.

Rosszul indult a hazaiaknak a második játékrész, Tomori Zsuzsanna maradt lent egy összefejelés nyomán, emberelőnyben azonban üreskapus góllal négy találatra növelte előnyét a jó eredményért nagyot küzdő Ferencváros. Ebben a periódusban mindkét csapat könnyedén szerezte a gólokat. Az Ikast nyitott védekezésre váltott, támadásban pedig lehozott kapussal hét a hat ellen próbálkozott, majd negyedórával a vége előtt ismét három gólra zárkózott (28-25). Allan Heine megbízott vezetőedző együttese annak ellenére is tartani tudta előnyét a javuló Ikast ellen, hogy a hajrában az eddigieknél több hibával játszott. A záró három percen belül négygólos előnynél a ferencvárosi Beatrice Edwige kapott nyakra ütésért piros lapot, társai azonban a hektikus utolsó percekben nélküle is megtartottak egy találatot az előnyből, így a budapesti együttes megszerezte a hőn áhított első sikerét.

Klujber a találkozó legeredményesebbjeként 11 találatot szerzett, Andrea Lekic hétszer, Emily Bölk hatszor talált be. Az Ikastból Markéta Jerábková kilencszer, Emma Friis nyolcszor, Ingvild Bakkerud hatszor volt eredményes.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló, B csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Ikast HB (dán) 37-36 (20-17)
lövések/gólok: 50/37, illetve 52/36
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 3/3
kiállítások: 8, illetve 10 perc

Kapcsolódó írásaink