Sport
Futsal: kiütötte ellenfelét a bajnok Haladás
Szombathelyen játszott látványos találkozót a címvédő és az Aramis SE

A szombathelyiek kénytelenek voltak – a vereség miatt – a Veszprémnek átadni a listavezető helyet. Az Aramis személyében viszont jó esélyekkel futott a találkozónak a Hali.
A középkezdést követően a házigazda építette támadásait, míg a vendégek jobbára csak védekeztek. Nem igazán tudták a szombathelyiek akcióit megtörni, megakasztani az Aramis játékosai. Egy labdaszerzést követően pedig egy gyors ellentámadást vezetett a Haladás. A 4. percben Sipos tréfálta meg emberét, majd sarkazott Henrique Diniz elé, a brazil légiós pedig kilőtte a hosszú sarkot, 1–0.
Támadásban maradt a címvédő, nagyon érlelődött az újabb gól. Ekkor szinte alig lépte át a felezővonalat a vendégek, akik szabálytalanság árán akasztották meg a vasi akciókat. A félidő derekán aztán ismét Sipos villant, aki ezúttal saját magát játszotta tisztára és a kivetődő kapus mellett úgy továbbított a hálóba, hogy a labda a kapufa tövét is érintette, 2–0.
A félidő hátralévő részében mindkét kapu előtt kialakultak kisebb-nagyobb lehetőségek, de gólt már nem láthattak a nézők az első félidőben.
A pihenő sem változtatta meg a játék képét, a Haladás nagyon dimanikusan építette támadásait. A 22. percben pedig az Aramis labdavesztését követően nem tudott jól visszazárni, amit Vas Ádám büntetett, 3–0. Még fel sem ocsúdott az ellenfél a bekapott gól okozta sokkból, jött a következő.
Szépen rendeződött vissza a Haladás és könyörtelen volt, amikor kontrára került sor. Dróth Zoltán kihagyhatatlan helyzetbe hozta Fehért, aki növelte a különbséget, 4–0. Hiába váltott vészkapusra az Aramis együttese, nagyon tompák voltak a támadóharmadban, ráadásul a labdavesztést sem tudták kezelni. Hajmási Milán pedig élt a lehetőséggel és el is döntötte a találkozót, 5–0.
A hátralévő időben már egy hitehagyott vendég és egy magabiztos hazai csapat párharcát láthatta a szépszámú közönség. A hajrában még Luiggi Longo, Dróth és Szalmás i sbetalált, a gólarány és a mutatott játék is tökéletesen tükrözte a pályán látottakat. Erre a sikerre pedig építhet a Haladás VSE együttese az október végi Bajnokok Ligája mérkőzések során.
Haladás VSE - Aramis SE 8-0 (2–0)
Haladás: Homlok L. – Kovács M., Luiggi Longo, Henrique Diniz, Sipos G.
Csere: Alasztics M. – Szalmás Z., Knizs O., Hajmási M., Dróth Z., Körmendy G., Fehér D., Vas Á., Rutai B.
Vezetőedző: Felipe Conde
Gólszerző: Henrique Diniz (4'), Sipos G. (8'), Vas Á. (22'), Fehér (23'), Hajmási M. (28'), Luiggi Longo (31'), Dróth (33'),Szalmás (36')