Sport

Fordulatos meccset nyert meg a Körmend a férfi kosárlabda Európa Kupa selejtezőjében

Közönségszórakoztató mérkőzést játszottak a csapatok a Rába-parti településen

A vasi piros-feketék a FIBA EuroCup kiírásában indultak és kapásból a selejtezőkörben kellett számot adniuk tudásukról. Az Anorthosis Fanagusta együttese pedig nem is volt ismeretlen a körmendiek számára, hiszen a Mogyorósy Szilárd Emléktorna döntőjében is összecsaptak bő egy héttel ezelőtt – tudósított a hungarysport.hu.

Fordulatos meccset nyert meg a Körmend a férfi kosárlabda Európa Kupa selejtezőjében
Hazai közönség előtt kezdte meg a nemzetközi kupaszereplését az Egis Körmend együttese
Fotó: Facebook/Egis Körmend Hivatalos

Bár a feldobást követően a hazaiak támadhattak először, a vendégek szerezték az összecsapás első pontjait. Ráadásul a vasi akciók rendre döcögőssé váltak, így a ciprusiak éltek a lehetőséggel és főként közelről voltak eredményesek. Kocsis Tamás azonnal cserélt és éppen időben, mert sikerült kifogni a vendégek vitorlájából a szelet és a negyed vége előtt fordítottak.

Carter és Kiss Mátyás triplája a lehető legjobbkor érkezett. A vendégek még kozmetikáztak az eredményen, de lépéselőnyben maradt a Rába-parti alakulat. Hasonlóan izgalmasan alakult a folytatás is, hiszen egyik csapat sem szeretett volna nagyobb hátrányba kerülni. A ciprusi gárda így először egyenlített – nem először a találkozón – aztán a fordítás is összejött, igaz csak átmenetileg.

Tolbert és Cook vette hátára a házigazda alakulatot és sikerült növelni a különbséget. Úgy tűnt, hogy tartósan irányítani tudja a meccset a Körmend, de a ciprusi rivális másként gondolta. A csaknem tízpontos hátrányt egy dobásnyira sikerült faragniuk. A pihenő sem zökkentette ki a főszereplőket a folytatásban, hasonló elánnal vetették játékba magukat a játékosok.

Nem volt könnyű dolga a kosarasoknak, valamennyi dobásért alaposan meg kellett szenvedni. A záró etap kezdetén egyetlen pont volt csak a különbség. A brusztoló fizikális kosárlabda a vendégeknek kedvezett és Skinner vezetésével fordított a ciprusi gárda. Az utolsó két perc újabb csavart tartogatott és huszáros hajrával behúzta a mérkőzést az Egis Körmend csapata.

Egis Körmend–Anorthosis Fanagusta 91–87 (24–22, 26–25, 19–21, 22–19)

Körmend: Cook 30/15, Takács K. 5/3, Carter 10/3, Tolbert 12, Morgan 21/3.
Csere: Djogo 8/6, Kiss M. 4/3, Ferencz Cs. –, Herczeg K. 1.
Vezetőedző: Kocsis Tamás

Kapcsolódó írásaink