Sport

Otthon tartották a 3 pontot a lilák

A Magyar Kupa-címvédő Zalaegerszeg 2–1-re kikapott az Újpest FC otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.

A lila-fehérek gyorsan előnybe kerültek, és bár a ZTE egyenlített, nem örülhetett sokáig, ugyanis az Újpest kevesebb mint egy perc alatt szerezte vissza a vezetést. Nebojsa Vignjevic együttese ezzel megszerezte második győzelmét a szezonban.

Otthon tartották a 3 pontot a lilák
Az újpesti Fehér Csanád Levente (középen) a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Újpest FC – ZTE FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2023. augusztus 26-án
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A házigazda a magyar válogatott Csoboth csukafejesével már az első percben megszerezte a vezetést a Magyar Kupa címvédőjével szemben, majd Senkónak nagyot kellett védenie, hogy csapata ne kerüljön kétgólos hátrányba. A Zalaegerszeget látszólag megzavarta a hamar esett gól, de rendezte sorait és az első felvonás második felében már inkább a vendégek irányították a játékot. Szalaynak több helyzete is adódott, a 25. percben egy szép cselt követően a tizenhatosról csavarta a kapura a labdát, amely centiméterekkel szállt a kapu fölé. Az első NB I-es meccsén pályára lépő Tóth Ákos durva becsúszása után egyből sárga lapot kapott, és nem telt el két perc a következő sárga lapos figyelmeztetésig, ekkor a vendégek középpályása, Szendrei lekönyökölte a levegőben Onovót, akinek felszakadt a szemöldöke, és kénytelen volt elhagyni a pályát. A félidőhöz közeledve Sajbán került lövőhelyzetbe, ezt azonban Banai bravúrral védte, majd Csóka a hosszabbítás utolsó pillanataiban bombázott az újpesti kapu irányába, lövése azonban a felső lécről a gólvonalra pattant, ezt a videóbíró ellenőrizte, de végül a játékvezetők nem ítéltek gólt.

A második félidő elején ZTE nyomott, aminek a 60. percben meg is lett az eredménye. Mim egyenlített, majd a szünetben becserélt Ambrose kevesebb mint egy perc alatt visszaállította az egygólos különbséget. A meccs végéhez közeledve sem lassult a játék, mindkét oldalon adódtak komoly helyzetek, ám Senkó és Banai is résen volt. Utóbbi oldalba térdelte csapattársát, Anculaszt, miközben kiütötte a labdát a kapu előteréből. Az újpestiek próbálták tördelni a játékot, ezért a játékvezető kilencperces hosszabbítást rendelt el, de a ZTE-nek már nem sikerült az újabb egyenlítés.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Újpest FC–ZTE FC 2–1 (1–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4000 néző, v.: Farkas
gólszerzők: Csoboth (1.), Ambrose (61.), illetve Mim (60.)
sárga lap: Kastrati (30.), Tóth (33.), Ljujic (84.), illetve Kovács (15.), Szendrei (35.), Bedi (81.)

Újpest FC: Banai – Kastrati (Ambrose, a szünetben), Anculasz, Fehér, Tamás (Kuusk, 50.) – Mörschel, Onovo (Mack, 41.), Ljujic – Kiss, Tóth (Pauljevic, a szünetben), Csoboth (Simon, 70.)

Zalaegerszegi TE: Senkó – Huszti, Kovács, Safronov, Csóka – Szendrei (Soltész, 70.), Sankovic, Bedi – Szalay (Németh, 70.), Sajbán, Mim (Milanovic, 79.)

Kapcsolódó írásaink

10 emberrel győzte le az Újpest a Fehérvárt

ĀA székesfehérváriak így már hét bajnoki óta nyeretlenek a fővárosiak ellen, akiket legutóbb 2021 áprilisában tudtak legyőzni az élvonalban, azóta két döntetlen mellett ez volt az ötödik lila-fehér siker