Sport

A kilences pályán futva lett a világ leggyorsabbja Sha'Carri Richardson

Az amerikai sprinter világbajnoki csúccsal (10.65) győzött

Az ezen a távon korábban öt világbajnoki címet szerző, címvédő Shelly-Ann Fraser-Pryce idénye legjobbját (10.77) futotta, de így is be kellett érnie a harmadik hellyel – megelőzte honfitársa, a szintén jamaicai Shericka Jackson (10.72) is.

A kilences pályán futva lett a világ leggyorsabbja Sha'Carri Richardson
A győztes amerikai Sha'Carri Richardson a női 100 méteres síkfutás döntője után
Fotó: MH/Purger Tamás

Richardson már két-három évvel ezelőtt berobbant az elitbe, ám hiába volt nagyon gyors, a tokiói olimpián kannabisz használat miatt nem futhatott, tavaly Eugene-be pedig nem tudta kiharcolni a csapatba kerülést. Idén már nem volt semmilyen gondja, a szezon elejétől nem csupán a kiemelkedően legjobb amerikai sprinter volt a klasszikus számban, hanem a világon is csak a jamaicai Shericka Jackson bizonyult nála gyorsabbnak.

Budapesten az előfutamból simán lépett tovább, a finálé előtt alig egy órával rendezett elődöntőben viszont nagyon elrontotta az elejét, végül nagy hajrával lett harmadik, és jutott idővel tovább. Mivel nem helyezéssel került döntőbe, a legszélső, kilences pályát kapta, azaz messze volt a szám másik két esélyesétől, Jacksontól és az ötszörös világbajnokától, a szintén jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce-tól. Mint később kiderült, ez kedvezett a számára. a rajt után a két jamaicai egymással küzdött, közben a táv felénél még kis hátrányban lévő Richardson az utolsó 30 méteren sokkal gyorsabb volt náluk és nagy egyéni csúcsot jelentő 10.65 másodperces eredménnyel robogott át a célon és boldogan bokszolt a levegőbe. Ennél jobbat korábban csak négyen futottak a világon.

Középen Jackson volt a legjobb, 10.72-vel lett ezüstérmes, míg Fraser-Pryce 10.77-tel karrierje 15. szabadtéri vb-érmét szerezte meg tíz arany és négy ezüst után.

női 100 m, világbajnok: Sha'Carri Richardson (Egyesült Államok) 10.65 mp,
2. Shericka Jackson (Jamaica) 10.72,
3. Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica) 10.77
Takács Boglárka az elődöntőben kiesett.


Kapcsolódó írásaink