Sport

Három kiállítás a Barcelona idénynyitóján

Gólt a Getafe és a katalán sztárcsapat sem szerzett

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) nyitó fordulójában a bajnoki címvédő Barcelona a Getafe otthonában lépett pályára. A rendkívül sportszerűtlen, színes lapokkal tarkított találkozó 0–0-s eredménnyel ért véget – írta meg az nso.hu.

Három kiállítás a Barcelona idénynyitóján
Xavi csapata nem tudta bevenni a madridi ,,kiscsapat kapuját
Fotó: AFP

A 2. percben már meg is szerezhette volna a vezetést a Barcelona, de Soria bravúrral védte Gündogan közeli lövését. A 4. percben Latasa révén a hazaiak előtt adódott nagy lehetőség, de az egyedül kapura törő hazai támadó Koundé szorításában nem tudta kapura lőni a labdát. Az első negyedóra végén Raphinha veszélyes szabadrúgását ütötte ki Soria kapus, majd később is a brazil került főszerepebe, de egészen más miatt. A 42. percben egy felívelt labdára Raphinha és Alvárez startolt rá, a brazil lekönyökölte a hazaiak védőjét, amiért a játékvezető egyből felmutatta neki a piros lapot. A gólhoz a legközelebb a katalánok jártak az első félidőben, amikor is egy Soria-bravúrt követően Mitrovics lábáról a kapufára pattant a labda.

A szünetben a Barcelona csapatában pályára lépett Abde, aki előtt rögtön adódott is egy lehetőség, de a lövése a kapu fölé szállt. Az 57. percben kiegyenlítődött a csapatok létszám, Araújo buktatásáért ugyanis Mata megkapta második sárga lapját, így ő is idő előtt mehetett zuhanyozni. A Barcelona ezután hatalmas fölényben játszott, de hiába rohamozta Soria kapuját, nem tudott betalálni. A 70. percben a kispadon hevesen reklamáló Xavi is piros lapot kapott. Az első félidő végi 10 perces hosszabbítást a második játékrész végén sikerült túlszárnyalni: a találkozó végül egy hosszabb VAR-vizsgálat után a 106. percben ért véget. A Barcelona ezzel már sorozatban negyedik alkalommal maradt gól nélkül a Getafe otthonában. 0–0

SPANYOL LA LIGA – 1. FORDULÓ
GETAFE–BARCELONA 0–0
Getafe, Coliseum Alfonso Pérez, 13 410 néző. Vezette: Grado
GETAFE: Soria – Damián Suárez, Duarte, Sz. Mitrovics (Portu, a szünetben), Álvarez – Iglesias S., Djené, Makszimovics, Alena (C. Lozano, 65.) – Mata, Latasa (Borja M., 65.). Vezetőedző: Jimenez Bordalas
BARCELONA: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, A. Christensen (Abde, a szünetben), Baldé – O. Romeu (Yamal, 76.), Pedri (Ansu Fati, 79.), F. de Jong – Gündogan (Gavi, 79.) – Raphinha, Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
Kiállítva: Mata (57.), ill. Raphinha (42.), Xavi (70.)

Kapcsolódó írásaink