Sport
Elütötte a versenyzőt az orvosi autó a Hungaroringen
Minden idők legrosszabb pilótája nem a dobogós helyezésekről lett híres

Taki Inoue japán autóversenyző két évig próbálkozott letenni névjegyét a Forma–1-es történelemben. Ez sikerült is neki, de nem úgy ahogy tervezte.
A hivatalos adatok szerint két évig volt a Forma–1-es mezőny tagja, később ő maga is többször elismerte, hogy nem volt a sportágba való – a mai napig szarkasztikus bejegyzésekkel tarkított Twitter-oldalán gúnyolja a saját teljesítményét, és állítja párhuzamba a mai F–1 történéseivel –, amit az olyan esetek is mutattak, amikor például ijedtében kipördült az őt lekörözni készülő Michael Schumacher elől.
Talán a legabszurdabb eset az 10. Magyar Nagydíjon történt vele, amikor nem önhibájából, de kiesett a versenyből. Poroltóért rohant, ám visszafelé elütötte a mentés helyszínére érkező beavatkozó autó.
Inoue később így beszélt az esetről: „Azt vártam volna, hogy helikopterrel visznek kórházba, de Charlie [Whiting, a Forma–1 versenyigazgatója] közölte, hogy nem vihetnek el a helikopterrel mert akkor le kellene állítaniuk a futamot, úgyhogy meg kellett várnom a verseny végét, ami még legalább egy óra volt. A kórházban alig vártam, hogy megvizsgálják a csontjaim, hogy minden rendben van-e, de ott meg a bankkártyámat kérték tőlem. Mondtam, hogy nincs nálam, még mindig a versenyoverallomban voltam, ők viszont ragaszkodtak hozzá, hogy előbb fizessek, addig nincs vizsgálat. Fél óráig alkudoztunk, aztán mégis elláttak. Aztán két évig küldözgették utánam a számlákat Monacóba.”
A komikusnak mondható esetről videó is készült, ami a mai napig elérhető az egyik legnagyobb videó megosztó portálon.