Sport

EKL: Kiesett a ZTE

A labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában játszott ZTE FC – Osijek mérkőzésen 1–2 lett a végeredmény

A magyar csapat kettős vereséggel, 3–1-es összesítéssel búcsúzott a horvát NK Osijek ellenében.

EKL: Kiesett a ZTE
A zalaegerszegi Szalay Szabolcs (j) és Sztefanosz Evangelu, a horvát csapat játékosa a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában játszott ZTE FC – Osijek mérkőzésen a zalaegerszegi ZTE Arénában 2023. augusztus 3-án
Fotó: MTI/Katona Tibor

Mindkét csapat igyekezett lendületesen kezdeni, a ZTE pedig sokkal támadóbb felfogásban futballozott, mint egy hete idegenben, de ez hátul hamar megbosszulta magát, mert az eszékiek az első lehetőségüket gólra váltották: Caktas lesgyanús helyzetben ugrott ki a félpályáról, ziccerét ugyan Gyurján hárította, de a kipattanó labda a visszazáró Gergényi melléről az üres kapuba vágódott. A gól nem törte meg a ZTE lendületét, de a sorozatos technikai hibák megakadályozták a nagyobb helyzetek kialakulását, így a magyar kupagyőztes elsősorban távoli, de pontatlan lövésekkel próbálkozott. Az első ziccerre bő félórát kellett várni, de Ubochioma csúnyán fölé lőtt, majd rögtön utána cserét kért. Ezzel szemben a horvátok szórványos kontrái sokkal veszélyesebbek voltak, viszont nekik sem sikerült végleg eldönteni a párharcot.

A térfélcserét követően még nagyobb elszántsággal játszott a ZTE, melynek eredményeként először kellett nagyot védenie Malenicának, majd Ikoba fejelt mellé nagy helyzetben. A fokozódó hazai nyomást Tajti kapufája is jelezte, de a kék-fehérek nem tudták bevenni az ellenfél kapuját. Hiába játszott fölényben az egész második félidőben a Zalaegerszeg, mégis a rivális lőtt újabb gólt, amellyel lezárta a továbbjutás kérdését. A magyar csapat a hátralévő időben is támadott, a becsületgólt meg is szerezte, de a párharcot már nem tudta izgalmasabbá tenni, mert a hajrában a helyzetei kimaradtak.

Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
ZTE FC – NK Osijek (horvát) 1–2 (0–1)
Zalaegerszeg, 5347 néző, v.: Gal Leibovitz (izraeli)
gólszerzők: Ikoba (82.), illetve Gergényi (9., öngól), Spoljaric (73.)
sárga lap: Ikoba (42.), Huszti (63.), Gergényi (70.), Mocsi (84.), illetve Mkrtcsjan (72.), Malenica (90.), Brlek (97.)

Továbbjutott: az NK Osijek kettős győzelemmel, 3–1-s összesítéssel.

ZTE FC: Gyurján – Huszti, Mocsi, Safronov, Gergényi (Milovanovic, 80.) – Ubochioma (Ikoba, 35.), Szendrei, Sankovic (Kovács B., 68.), Tajti (Klausz, 68.) – Sajbán (Csóka, 68.), Szalay

NK Osijek: Malenica – Grzan (Renan Guedes, 81.), Brlek, Mkrtcsjan, Drambajev – Nejasmic, Evangelu, Jugovic (Fiolic, 58.) - Pusic (Hiros, 65.), Mierez (Fucak, 81.), Caktas (Spoljaric, 65.)

A horvát bajnokság bronzérmesére a román CFR Cluj és a török Adana Demirspor párharcának továbbjutója vár a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőjének következő körében.

Kapcsolódó írásaink