Sport

Vádat emelnek Dani Alves ellen Spanyolországban

Lezárták a vizsgálatot, és bizonyítékokra hivatkozva vádat emeltek a brazil labdarúgó ellen egy spanyolországi bíróságon, miszerint december 30-án egy barcelonai éjszakai klubban szexuálisan bántalmazott egy nőt – számolt be a Liner.

Vádat emelnek Dani Alves ellen Spanyolországban
Dani Alves fellebbezését elutasították
Fotó: AFP/Nelson Almeida

Az ügyészek pontosítják a vádakat, és rövidesen kitűzik a tárgyalás időpontját is. Dani Alves várhatóan börtönben marad a tárgyalásig. Óvadékkérelmét annak ellenére is elutasították, hogy ügyvédei felajánlották: védencük leadja útlevelét és nyomkövetőt viselne – írják.

Alves korábban tagadta a bűncselekmény elkövetését, a mostani döntés kapcsán viszont még nem szólaltak meg a jogi képviselői. Legutóbb ugyanakkor megpróbálták hitelteleníteni az áldozat és más tanúk vallomását – emlékeztet az ESPN.

Bemutatták azokat a kamerafelvételeket, melyeken állításuk szerint az látható, ahogyan Alves és az áldozat „flörtölnek”. Erre azonban a bíróság azzal reagált, hogy a „flört” semmilyen módon nem jogosíthat fel a „szexuális támadásra” – írják.

Kapcsolódó írásaink