Sport
Ezért gondolkodik Sebastian Vettel a visszatérésen
A Red Bull Racing tárt karokkal várná a négyszeres világbajnokot

A Red Bull nagyon szeretné ismét a 36 éves pilótát a köreiben tudni, sőt, Helmut Marko az utódját látja a világbajnokban – írta meg a racingline.hu. Ugyan a Forma–1 már a környezettudatosság útjára lépett, ám nem haladnak olyan mértékben, ami Vettelnek is tetszene. A német pilóta régóta küzd a fenntartható üzemanyagok bevezetéséért, és a motorok környezetkímélő átalakításaiért. Ám az osztrák tanácsadó szerint mindig lesz a sportban olyan elem, ami nem elég környezettudatos, és ez visszafoghatja a világbajnokot.
„Nem tudom, hogy Sebastian (Vettel) visszatér-e valaha. Előbb meg kell találnia önmagát, és azt is meg kell értenie, hogy a Forma–1-ben mindig lesznek belső égésű motorok. A fák nőnek az erdőkben, és ez jó dolog. Ebben különbözünk, mivel én szívesen gyakorlom az erdőgazdálkodást a saját erdőmben” – nyilatkozta Helmut Marko reagálva egykori pilótája kijelentésére.
A 36 éves versenyző ugyanis nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a túl nagy szén-dioxid kibocsátás miatt a kormányok parkolópályára tehetik később az autósportot.