Sport
Megcélozta a dobogót az élről rajtoló Lewis Hamilton a Hungaroringen

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája váratlan sikere után elmondta: „Olyan érzés ez, mint amikor az első pole-pozíciót megszereztem. Már elfelejtettem, milyen érzés az élről rajtolni. Úgy emlékszem, az egész kör alatt nem vettem levegőt. Visszatartottam a lélegzetem, ezért a végére teljesen kifulladtam. De sikerült a legjobb időt elérni, és ez egy rendkívüli érzés, amelyet már rég életem át.”
A BBC szakírója szerint Hamilton és a Mercedes gyanította, hogy jó hétvégéjük lehet a Hungaroringen, amelyen a brit pilóta már nyolcszor nyert, kétszer annyiszor, mint a következő versenyző. A sok kanyar miatt a pálya is kedvező a jelenleg még nem elég gyors Mercedesnek, ennek ellenére a pilóta nem számított arra, hogy a címvédő Max Verstappent legyőzheti az időmérőn.
„Az elmúlt másfél év nagyon nehéz volt, tavaly semmi élvezeti értéke nem volt az autó vezetésének, mert folyamatosan ugyanazokkal a problémákkal küzdöttünk – magyarázta Hamilton. – Az idei szezont az előző kocsi ikertestvérével kezdtük, de hittem abban, hogy előbb vagy utóbb elindulunk a jó úton, a kérdés csak az volt, mennyi idő kell hozzá. Még mindig sok előrelépésre van szükségünk ahhoz, hogy folyamatosan a legjobb helyekért küzdhessünk, de az önbizalmam, ami a jó eredmények eléréséhez kell, úgy érzem, kezd visszajönn.”
Az összetettben negyedik helyen álló, hétszeres világbajnok a vasárnapi futammal kapcsolatban elmondta, hogy bár a Red Bull versenytempója pénteken nagyon jónak tűnt, bízik abban, hogy a dobogóra állhat: „Ha esetleg nyerni is tudnék, az legalább olyan boldogság lenne, mint a 2007-es első futamgyőzelmemkor.”
A holland Max Verstappen az autójára panaszkodott: „Nem éreztem jól magam, túlkormányzott volt a kocsi, és az egyensúllyal is problémáink voltak. Az első két szakaszban rengeteg gondunk volt, de az időmérő közben ezeket nehéz kijavítani. A futamon szoros versenyre számítok, s bízom abban, hogy az ígért, még a szombatinál is melegebb időjárás számukra kedvező lesz.”
A szoros eredménnyel zárult időmérő mindenesetre nagyon izgalmas versenyt ígér a vasárnap 15 órakor kezdődő Magyar Nagydíjon.