Sport
Holló nyolcadik 400 méter vegyesen, megdőlt az utolsó Phelps-rekord

A francia sztár a legendás Michael Phelps utolsó, még élő egyéni világrekordját adta át a múltnak. Az amerikai klasszis 4:03.84 perces ideje még a pekingi olimpián született cáparuhában, mostanáig a leghosszabb ideig érvényben lévő világcsúcs volt. Minden idők legeredményesebb olimpikonja, a 23-szoros aranyérmes Phelps a helyszínen nézte végig a történelmi úszást, ugyanis az NBC stábjának szakkommentátora.
A 24 éves Holló a hetedik idővel (4:12.77) került be a fináléba, előzetesen azt mondta, megpróbálja majd tartani a lépést a középmezőnnyel.
A rajt után pillangón szinte ugyanolyan erősen kezdett Holló, mint délelőtt, mindössze nyolc századdal volt lassabb. Háton kissé lelassult, délelőtti ideje ekkor már csaknem egy másodperccel jobb volt. Ezt követően is nagyjából ilyen különbséggel tempózott, és végül a selejtezőben úszott idején nem tudott javítani, 4:13.36 perces idővel csapott célba.
Mindeközben a 21 esztendős Marchand az első tempótól az utolsóig a világcsúccsal versenyzett, és a telt házas tömeg ünneplése közepette végül simán meg is döntötte Phelps csúcsát.
Eredmény:
Férfi 400 m vegyes
világbajnok: Léon Marchand (Franciaország) 4:02.50 perc – világcsúcs
2. Carson Foster (Egyesült Államok) 4:05.56
3. Szeto Daija (Japán) 4:09.41
...8. HOLLÓ BALÁZS 4:13.36