Sport

Telt házat várnak a szervezők Budapesten a karate vb-re

Minden idők legnagyobb karate-világbajnokságára számítanak a szervezők az október 24. és 29. között a Papp László Budapest Sportarénában.

Telt házat várnak a szervezők Budapesten a karate vb-re
A tokiói olimpián bemutatkozó sportág történetében a budapesti lesz az utolsó klasszikus vb, ahol még létszámkorlátozás nélkül indulhatnak a résztvevők
Fotó: Facebook/Magyar Karate Szakszövetség

Vasárnapi tájékoztatásuk szerint a tokiói olimpián bemutatkozó sportág történetében a budapesti lesz az utolsó klasszikus vb, ahol még létszámkorlátozás nélkül indulhatnak a résztvevők, utána viszont külön bonyolítják majd le az egyéni és a csapat-világbajnokságokat, és például egyéniben legfeljebb 32-en indulhatnak egy-egy kategóriában.

Emiatt – valamint azért is, mert a magyarok az általános vélekedések szerint nagyszerű Európa-bajnokságokat rendeztek 2013-ban a felnőtt, 2020-ban pedig a korosztályos mezőnynek – várhatóan 120-150 országból érkeznek majd karatésok Budapestre.

„Egyelőre csak az előzetes szállásfoglalásokat látjuk, de úgy számolunk, hogy 1200 és 1800 közötti versenyzői létszámot kell majd vendégül látnunk – vélekedett Falusi Márton MKSZ-alelnök. – Rajtuk kívül további körülbelül ezer fővel, versenybírókkal, edzőkkel és egyéb hivatalos személlyel kalkulálunk. A selejtezők négy napja alatt erős magyar szurkolói jelenlétre számítunk. A hazai karatésokból az MKSZ szurkolótábort szervez, amelynek a csarnok egyik oldalát már le is foglaltuk. A döntők során pedig telt házban bizakodunk, amit arra alapozunk, hogy a felnőtt és a korosztályos Eb-n is a finálékra megteltek a széksorok” – tette hozzá.

A főszervező arról is beszámolt, hogy már működik a vb hivatalos honlapja,amelyről elérhető a jegyvásárlási felület. Keddtől péntekig 2900 forintért kaphatóak a napijegyek, míg szombaton és vasárnap 5900 és 14 900 forint között lehet hozzájutni az ülőhelyekhez.

Kapcsolódó írásaink