Sport
Világbajnoki főpróba az atlétáknak és a szervezőknek is

Az augusztus 19-én kezdődő világbajnokság főpróbája előtt Németh Balázs, vb-t szervező Budapest 2023 NZrt. Vezérigazgatója elmondta, hogy mindent tesztelni fognak a bajnokságon, így például az akkreditációs zónákat, a büféket, azok árait vagy a dobóatléták Benz-típusú ketrecét, amelyből összesen három van Európában. A televíziós közvetítés is ennek jegyében zajlik majd, és a közmédia húsz kamerával közvetít az országos bajnokságról.

Az esemény sajtótájékoztatóján Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a világbajnokság kormánybiztosa elmondta, hogy a belépés ingyenes lesz az országos bajnokságra. „Kívánok a szervezőknek zökkenőmentes tesztversenyt, és kívánom a sportolóinknak, hogy a felkészülésüket tekintve olyan visszaigazolást kapjanak majd, hogy megfelelő állapotban vannak” – jelentette ki az államtitkár.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az ob minden évben a szezon egyik fő versenye, idén viszont még a szokásosnál is fontosabb, és izgatottan várják a bajnokságot, amelyen ráadásul már nem csupán a vb-re, hanem a jövő évi Európa-bajnokságra és a párizsi olimpiára is lehet szintet teljesíteni és pontokat szerezni a kvalifikációs ranglistára. Az elnök elmondta, ha ma zárulna a kvalifikációs időszak, akkor több mint 35 magyar versenyző vehetne részt a vb-n, s bízik benne, hogy ez a szám nem fog csökkeni, sőt, ha lehet, akkor még növekszik is.
A 400 méteren országos csúcstartó Molnár Attila kihagyja a magyar bajnokságot, mert a jövő heti U23-as Európa-bajnokságról mindenképpen éremmel szeretne haza térni, a budapesti világbajnokságon pedig szeretné ismét megdönteni a 400 méter hazai rekordját.
„Ezen a héten pihenek, edzegetek, majd jövő csütörtökön az Eb-n két futásom is lesz az első napon, majd rögtön másnap rendezik a döntőt, szóval eléggé feszes lesz a program, de mindenképpen szeretnék dobogón végezni.” A finnországi kontinenstornát követően július 18-án a Gyulai Memorialon is rajthoz áll, azután pedig újabb rekordjavításra készül az augusztus 19-én rajtoló vb-n.
A budapesti vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeket a Hősök terén és környékén.