Sport
Ezüstérmet nyert a kick-boxos Fésű Lajos és Busa Andrea

A sportág Myslenicében rendezett versenyei 16 fináléval értek véget, ezek közül háromban volt, illetve lesz magyar érdekeltség. Fésű a light-contact kategória 79 kilogrammos súlycsoportjában, Busa pointfightingban a 60 kilósok között lett második.
Elsőként Fésű lépett tatamira a német Al Amin Rmadannal szemben. Mint utóbb elmondta, egész évben ellene készült, tisztában volt vele, hogy ő okozhatja majd a legtöbb kellemetlenséget neki, és ez így is lett. A 23 éves magyar kick-boxos fizikális hátrányban volt, mert két súlycsoportot jött fel, míg ellenfele a mérlegelés után szerinte 80 kiló fölött lehetett. Ez érződött is, elsősorban a belharcokban, lökdösődésekben. Fésű végig szívósan küzdött, de végül mindhárom pontozónál a német volt a jobb.
„Csalódott vagyok, hiszen egyértelműen az aranyéremért jöttem, viszont úgy érzem, méltóképpen helytálltam és képviseltem a hazámat” - nyilatkozott Fésű Lajos.
A meccsét elemezve arról is beszélt, hogy ő most 74 kilós, és a korábbi súlynövelés közben kisebb sérülések is hátráltatták, vissza is kellett engednie egy kicsit a súlyából. A meccs közben edzői azt kérték tőle az első szünetben, hogy a második menetben hozza egy kicsit be a lemaradását, a harmadikban pedig késztesse hibázásra a német kick-boxost és ezeket használja ki.
„Ez részben összejött, de emiatt a végére teljesen elfogytam” - tette hozzá.
Nagyon értékesnek nevezte az ezüstérem megszerzését, mert a sportága először szerepelt az Európa Játékok programjában.
„Nagyon bánom, hogy nem sikerült aranyat összehozni, de bízom benne, hogy lesz még rá alkalmam, és akkor bizonyíthatok” - folytatta.
Nem sokkal később következett a négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Busa Andrea az olasz Francesca Cecivel szemben. Kiegyenlített, taktikus küzdelem zajlott a tatamin, mindkét fél kereste az akicóindítás lehetőségét. Kevés pont esett, az első két perc után a harmincéves magyar kick-boxos 2–1-re, a másodikat követően 4–3-ra vezetett, de a harmadikban az olasz kicsit élesebb volt, fordított, majd amikor már 5–4-re ő vezetett, egy rúgása is célba talált tíz másodperccel a vége előtt.
Busa Andrea pár perccel később még maga sem tudta, mi döntött az olasz javára, azt mondta ki kell értékelni ezt a meccset.
„Főleg az első két menetben úgy éreztem, hogy topon vagyok, érzem a ritmusát, vezetek, irányítom a mérkőzést. A harmadik menetre felpörgött vagy kicsit én ültem bele ebbe a domináló szerepbe. Még nekem is át kell gondolnom, hogy mi történt.”
Arról is beszélt, hogy jól ismerik egymást, sokszor látják egymást a versenyeken, és egy-egyre állt eddig a kettejük párharca. Ugyanekkor örült annak, hogy részese lehet a kick-box Európa Játékokon történő bemutatkozásának és hogy ezen a versenyen döntőbe jutott, érmet nyert. Úgy vélekedett, hogy összességében jól teljesített.
Elárulta, hogy korábbi csípősérülése gyógytornával együtt sem jött teljesen rendbe, de „az adrenalin is segítette” a fájdalom elfelejtésében.