Sport
Utoljára még beindítják Szvoboda Bence motorját
Nyilvános temetése lesz a tragikusan fiatalon elhunyt motorversenyzőnek

A ceremónián a drukkerek elkísérhetik utolsó útjára a tragikusan fiatalon elhunyt versenyzőt. A család kérése, hogy a barátok és ismerősök motoros mezben tisztelegjenek sikeres pályafutása előtt, és koszorúk helyett fehér virággal fejezzék ki gyászukat.
Azt kérték, hogy motort senki ne vigyen magával. Egyedül Bence motorját indítják be a szertartás során, a legutolsó alkalommal, majd örökre elnémul.
A család nagyon hálás a sok támogatás miatt, amit az emberektől kapott az elmúlt napokban, ugyanakkor arra kérik a kegyeletüket leróni szándékozó embereket, hogy a káosz elkerülése érdekében a kijelölt helyen parkoljanak.
Szvoboda Bence tízszeres magyar és kétszeres cseh bajnok motorversenyző június 14-én vesztette életét, miután pár nappal korábban súlyos sérülést szenvedett egy csehországi motokrosszversenyen. A versenyző nem sokkal a rajt után bukott, mögötte érkező riválisa pedig nem tudta kikerülni és elgázolta.
A magyar motoros a fejét ért ütés következtében eszméletét vesztette, a pacovi pályáról a prágai kórházba szállították, ott pedig életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A beavatkozás után az orvosok megállapították, hogy az agyi funkciói nem működnek, de halálának hírét hivatalosan csak szerdán közölték.
Szvoboda 2001-ben, kilencévesen kezdett el motorozni, több mint 20 éven át tartó motokrosszos pályafutása során pedig egyéniben és csapatban is nyert bajnoki címeket a magyar bajnokság valamennyi utánpótlás és felnőtt kategóriájában. Később Ausztriában junior bajnoki címet szerzett, 2011-ben a vb-n volt pontszerző, 2014-ben Eb-futamon harmadikként zárt, 2017-ben pedig cseh bajnok lett.