Sport

Iga Swiatek a császárnő a párizsi Roland Garroson

A női teniszezők jelenlegi, elég „szürke” mezőnyében nem is üde, hanem csillogó színfolt Iga Swiatek, aki szombaton harmadszor győzött a francia nyílt teniszbajnokságon, amely után egy néző találóan egy Poland Garros-táblával köszöntötte honfitársát. Negyedik Grand Slam-győzelme után válaszolt a lengyel világranglista vezető az újságírók kérdéseire a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, amelyet a Roland Garros honlapja ismertetett.

Iga Swiatek a császárnő a párizsi Roland Garroson
Harmadszor hódította meg Párizst Iga Swiatek
Fotó: AFP/Thomas Samson

– Úgy nézett ki, hogy simán győz Karolina Muchova ellen, de három-nullás vezetés után elveszítette a második játszmát. Milyen terhet jelentett, hogy először kellett döntő szettet játszania párizsi fináléban?

– Őszintén szólva ez a mérkőzés nagyon hosszú lett, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. A második szett elvesztése után abbahagytam a pontszámon való gondolkodást. Jobban szerettem volna használni az intuíciómat, mert tudtam, hogy jobban tudok majd játszani, ha egy kicsit lazább leszek. Ez segített a harmadik szettben, amelyben úgy éreztem, hogy bátrabbnak kell lennem, és jó döntéseket kell hoznom.

– Végül is Muchova kettős hibájával fejeződött be a döntő szett, amely végén elsírta magát. Mit érzett, amikor megszerezte negyedik Grand Slam-bajnoki címét?

– Fogalmam sincs, hogy mit éreztem. Nehéz szavakkal leírni. Talán megkönnyebbülést és hatalmas boldogságot. Mert nagyon elfáradtam ebben a három hétben. Lehet, hogy a meccseim nem voltak fizikailag kimerítőek, hiszen a döntőig játszmát sem veszítettem, de elég nehéz fenntartani az összpontosítást három hétig. Ennek a tornának a legnagyobb tanulsága számomra, hogy, soha többé nem fogok kételkedni az erőmben és a játékomban.

– Huszonkét évesen négyszeres Grand Slam bajnok. Mi az újabb célja?

– Nem igazán tervezek messzire. Most örülök annak, ami az elmúlt hetekben történt. Továbbra is azért fogok edzeni, hogy játékosként tovább fejlődjek. Nem állítok fel magamnak semmiféle őrült rekordot vagy célt. Tudom, hogy csak sok munkával érhetem el, amire törekszem.

– Úgy néz ki, ebben a szezonban az Australian Open fehérorosz bajnoka, Aryna Szabalenka és a wimbledoni győztes kazah Jelena Ribakina lehet a legnagyobb riválisa a további tornákon.

– Megértem, hogy az újságírók és a szurkolók is szeretnek ellenfeleket kitalálni, de én csak saját magamra koncentrálok. A salakpályás idényem jól sikerült, győztem Stuttgartban, majd most Párizsban is. Csak magammal foglalkozom, és nem érdekel a másik két játékos.

Kapcsolódó írásaink