Sport
Nem zárták ki a politikai üzenete miatt Novak Djokovicsot Párizsban

A rekordot jelentő, 23. Grand Slam-bajnoki címért küzdő Novak Djokovics győzelemmel kezdett a Roland Garroson. A szerb származású, amerikai Aleksandar Kovacevics legyőzése után, a koszovói súlyos zavargásokra utalva azt írta a kamerára: „Koszovó Szerbia szíve. Állítsd meg az erőszakot!”
Djokovics, akinek édesapja Koszovóban született, a szerb újságíróknak nyilatkozva azt mondta: „Ez a legkevesebb, amit megtehettem. Különösen egy koszovói születésű férfi fiaként érzem, hogy támogatnom kell népünket és Szerbia egészét. Koszovó a mi fellegvárunk, országunk legfontosabb eseményeinek központja. A legnagyobb csaták ott zajlottak, ott vannak a legfontosabb kolostorok. Tehát sok oka van annak, amit a kamerára írtam. Az álláspontom egyértelmű: ellenzem a háborúkat, az erőszakot és mindenféle konfliktust, ahogyan azt nyilvánosan mindig is kijelentettem.”
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a szerb játékos hangsúlyozta: „Úgy hallom, sok kritika ért a közösségi médiában az üzenetem miatt. Nem tudom, hogy megbüntetnek-e ezért, de én újra megtenném. Szerbként fáj, ami Koszovóban történik, az embereinket kiutasították az önkormányzatokból. Együttérzek minden emberrel, de a koszovói helyzet precedens a nemzetközi jogban.”
A politikai nyilatkozattal kapcsolatban a Francia Teniszszövetség röviden azt közölte: „Nem nyilatkozik és nem foglal állást ebben az ügyben, mert nincsenek Grand Slam-szabályok arra vonatkozóan, hogy egy játékos mit mondhat és mit nem.”
Így Djokovics folytathatja, és szerdán a világranglistán 83. Fucsovics Mártonnal mérkőzhet, akit korábban négyszer legyőzött.