Sport

A bajnokavató helyett Neymar Monacóban pókerezett

Tizenegyedik bajnoki címét ünnepelhette a Paris St-Germain, amely ezzel egy győzelemmel megdöntötte a Saint-Etienne rekordját. Az újabb siker ellenére Christophe Galtier vezetőedző és több világklasszis játékos is távozhat.

A bajnokavató helyett Neymar Monacóban pókerezett
Negyedszer lett a bajnoki szezon legjobbja Kylian Mbappé
Fotó: AFP/Bertrand Guay

Hogy a pénz – a sok pénz – mennyire meghatározó a profi labdarúgásban, azt bizonyítja az 1970-ben alapított Paris St-Germain sikersorozata is, hiszen amióta a francia klub tulajdonosa és elnöke a katari dúsgazdag Nasser Al-Khelifi lett, az együttes 12 év alatt kilencszer lett első.

A címvédés ellenére nagyon bizonytalan a helyzet a francia fővárosi együttesnél, amelytől távozhat Christophe Galtier vezetőedző, akit tavaly nyáron nevezték ki a kirúgott Mauricio Pochettino helyére. A Lille egykori vezetőedzőjével a PSG a szezon első felében veretlen volt, viszont a januári világbajnokság után hatszor is kikapott, a Bajnokok Ligájában pedig már a nyolcaddöntőben kiesett. Annak ellenére, hogy a világ legerősebb támadósorát, a Messi, Neymar, Mbappé hármast küldhette pályára.

Közülük a 2017-ben 222 millió euróért igazolt Neymar biztosan távozik, amit jelez, hogy a 31 éves, sérült brazil futballista nem vett részt szombat este csapata bajnokavató strasbourgi ünneplésén, helyette Forma–1-es futamot ment nézi Monacóba, ahol a verseny után pókerezett.

Lejár a szerződése Messinek, aki 31 bajnoki-mérkőzésen 16 gól és 16 gólpasszt jegyzett, de előfordult, hogy a távozni akaró argentin világbajnokot a szurkolók kifütyülték. Messi 2021-ben hagyta el a Barcelonát pénzügyi gondok miatt. Visszatérését is a katalán klub anyagi helyzete akadályozhatja meg, mert eladósodása miatt körülbelül 530 millió fontos bérköltségét 177 millióval kell csökkentenie.

A télen még távozni akaró Kylian Mbappé – aki 33 meccsen 28 gólt szerezett – viszont a bajnokavatón megerősítette, hogy biztosan marad. A világbajnok francia csatár – akit negyedszer választottak meg a szezon legjobb játékosának – korábban már meghosszabbította a szerződését 2025. június 30-ig.

Kapcsolódó írásaink