Sport
Evezés: hat magyar egység indul a bledi Európa-bajnokságon
Csütörtökön startol a szlovéniai kontinensviadal

„Galambos Peti nagyon jó formát mutat, évek óta nem volt ilyen kiegyensúlyozott, úgyhogy tőle várnék itt érmet, és neki is ilyen elvárásai vannak magával szemben" – mondta az MTI-nek Lőrincz Attila szövetségi kapitány, aki Bertussal kapcsolatban kitért arra, hogy a zágrábi világkupán – nyolcadik helyével – elmaradt valós tudásától, az Eb-n viszont megpróbál javítani teljesítményén.
A kormányos nélküli ketteseknél Simon Béla és Juhász Adrián, míg a zágrábi világkupát iskolai elfoglaltság miatt kihagyó Bácskai Máté és Szabó Márton férfi kétpárban kap lehetőséget a bizonyításra.
„A normálsúlyúaknak most nagyon fel lett adva a lecke, de ki kell emelnem, hogy mindenki fejlődött, még azok a versenyzők is, akik az elmúlt években nem tudtak előrelépni vagy stagnáltak. Még csak pár hónapja kezdtük el az új rendszert, aminek azért kell legalább egy teljes szezon, míg végigfut, de remélhetőleg a világbajnokságra már valakinél beérik" – tette hozzá a tavaly kinevezett kapitány.
Az Eb első futamaira csütörtökön kerül sor, majd pénteken a reményfutamokkal folytatódik a program, illetve három számban már elődöntőt is rendeznek, szombaton pedig véglegessé válik a döntők rajtlistája. Vasárnap a helyosztókkal zárul a viadal.