Sport

Dávid Kornél szerint óriási dolog Magyarországról Euroligát nyerni

Dávid Kornél, a magyar kosárlabdázás történetének egyetlen NBA-t is megjárt játékosa szerint óriási dolog, hogy Hanga Ádámnak a Real Madriddal sikerült elhódítania az Euroliga-trófeát.

Dávid Kornél szerint óriási dolog Magyarországról Euroligát nyerni
Az 51 éves sportember – aki korábban ezüstéremig jutott az Euroligában
Fotó: linkedin.com

„Ez egy óriási siker, hiszen aki Európában kosárlabdázik, annak egyértelműen az Euroliga-győzelem a csúcs, amit egyébként nagyon nehéz elérni, nem véletlenül kellett ennyit várni rá. Már a négy közé jutás sem egyszerű, az addig vezető út roppant nehéz” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Dávid Kornél.

Az 51 éves sportember – aki korábban ezüstéremig jutott az Euroligában – kiemelte, az ebben a sorozatban szereplő csapatoknak elképesztően nehéz dolguk van, mivel heti három mérkőzésen kell bizonyítaniuk a hazai pontvadászattal együtt, a négyes döntő idején pedig még inkább „kifacsartak” a játékosok.

Az észak-amerikai profiligában 2021-ben bajnok Milwaukee Bucks játékos megfigyelőjeként dolgozó Dávid Kornél elárulta, ezúttal nem tudta a helyszínen megtekinteni az Euroliga négyes döntőjét – pedig Kaunasról szép emlékeket őriz, hiszen játszott a város csapatában –, de nagyon szorított honfitársa sikeréért.

„Az Olimpiakosz nagyon kemény ellenfél, a Real kétszer is kikapott tőle az idényben. Az idei Real Madriddal kapcsolatban az volt az érzésem, amikor többször is láttam élőben, hogy mindegy, mi az állás, a végén mindig nyer. Jó csapat, tele rutinos játékosokkal, akik közül mindig van valaki, aki hozzá tud tenni, igazából csak arra kell figyelniük, hogy a meccs közben ne legyen túl nagy a különbség. Ádám előtt pedig különösen le a kalappal, hiszen kezdőként, és ha kellett csereként mindig a maximumot nyújtotta. Óriási dolog Magyarországról ide eljutni” – tette hozzá Dávid Kornél.

Hanga csapata, a Real Madrid 79-78-ra nyerte a görög Olimpiakosz elleni vasárnapi finálét a férfi kosárlabda Euroliga kaunasi négyes döntőjében.

Kapcsolódó írásaink

Hanga Ádám: Elértem valamit, amit régóta kergetek

ĀA Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója vasárnap este csapatával legyőzte az Olimpiakoszt az Euroliga döntőjében, ezzel pedig ő lett az első magyar játékos, aki megnyerte a rangos európai sorozatot

NBA: közel a fináléhoz a Miami Heat

ĀA Miami Heat hazai környezetben 128–102-re nyert a Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) keleti főcsoportdöntőjének harmadik mérkőzésén