Sport

Futamgyőzelem és hatodik hely Kiss Norbert vasárnapi mérlege

Jelenleg a magyar pilóta összetettben a harmadik helyen áll

A harmadik futamot az első helyről rajtolva megnyerte a címvédő Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idénynyitó misanói hétvégéjének vasárnapi napján, míg a negyedik versenyen hatodikként ért célba.

Futamgyőzelem és hatodik hely Kiss Norbert vasárnapi mérlege
A negyedik versenynap végén összetettben a harmadik helyen áll Kiss Norbert a kamion Eb-n
Fotó: Forrás: Facebook/Kiss Norbi Driver

A 38 éves szombathelyi pilóta a szombati naphoz hasonlóan ezúttal is megnyerte az időmérő edzést, majd a nap első – a hétvége harmadik – 12 körös viadalán rajt-cél győzelmet aratott.
A fordított rajtrácsos késő délutáni zárófutamon Kiss a nyolcadik pozícióból indult, ezen kettőt tudott javítani, így 12 kör után hatodikként intették le.

A négyszeres Eb-győztes magyar versenyző az idénynyitó szombati napjának első futamát műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni, majd a második versenyen a rajtrács végéről rajtolva is győzni tudott, miután az egész mezőnyön átverekedte magát. Kiss így Misanóban 36 pontot gyűjtött, ezzel az összetettben a harmadik helyen áll.

Az élen a hatszoros Európa-bajnok Jochen Hahn (45 pont) várja a folytatást, második a háromszoros kontinensbajnok spanyol Antonio Albacete (39).

A kamion Eb idei szezonja június 10–11-én, a Slovakiaringen folytatódik.

Kapcsolódó írásaink