Sport

Döntés született a Kenderesi Tamást érintő doppingügyben

Van, aki biztosan nem örül majd a döntésnek. Az ítélet azonban még nem emelkedett jogerőre, a sportoló, a Nemzetközi Úszószövetség és a WADA is fellebbezhet – írta meg a Mandiner.

Döntés született a Kenderesi Tamást érintő doppingügyben
Kenderesi Tamás egyértelműen tagadta, hogy doppingvétséget követett volna el
Fotó: AFP/Xinhua/Xu Chang

Megszületett az elsőfokú döntés a több magyar sportolót, köztük az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamást is érintő doppingügyben. A 26 éves úszó ellen még 2022-ben indult meg az eljárás, hogy Kenderesi biológiai útlevelének vizsgálata során a WADA-akkreditált osztrák laboratórium szakértője eltéréseket talált a korábbi hematológiai paramétereihez képest.

Az adatokat különböző, egymástól függetlenül dolgozó hematológus szakemberek is megvizsgálták, majd lezajlott a több körös bizonyítási eljárás. Ennek eredményéről a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezetője korábban úgy fogalmazott, „a WADA-szakértők ezután is masszívan fenntartották a véleményüket”.

Kenderesi Tamás az ügyben nagyjából egy hónapja kiadott közleményében egyértelműen tagadta, hogy doppingvétséget követett volna el.

Közölte, atipikusnak minősített biológiai útlevél alapján, „bizonyítékok nélkül, feltételezésekre alapozva” indult ellene doppingeljárás. „Meggyőződésem, hogy ennek során beigazolódik: tiltott anyagot, tiltott módszert soha nem alkalmaztam, doppingvétséget nem követtem el" – olvasható a közleményben.

Egyelőre nem jogerős a Kenderesit érintő doppingügyben született elsőfokú ítélet.

A döntéssel szemben mind a sportolónak, mint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek, mind a Nemzetközi Úszószövetségnek joga van fellebbezni. Amennyiben így döntenek, az ügyben a Nemzetközi Sportdöntőbíróság fog dönteni.

A döntés részletei egyelőre nem ismertek, de legvalószínűbb, hogy a sportoló kér majd jogorvoslatot az ügyben.

Ezen információból logikusan arra lehet következtetni, hogy az úszót elmarasztaló döntés született.

Kenderesi Tamás korábban úgy fogalmazott: „Doppingellenőrzés céljából 48 alkalommal vettek tőlem vért, és 51 alkalommal vizeletmintát. Mindegyiket rendben találták. Soha, egyetlen egyszer sem találtak a szervezetemben tiltott szert, szermaradványt, módszert, de ezek alkalmazására utaló eredményeket sem.”

Kapcsolódó írásaink