Sport
Felkészülés: könnyed magyar női kosársiker Szlovéniában
Az Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott 87-64-es magabiztos sikert aratott az Eb-házigazda Szlovénia vendégeként kedden, Celjében

A mérkőzés elején a csapatok 8-8-ig együtt haladtak, ezt követően azonban a magyar válogatott játéka érvényesült. Kiss Virágék védekezésben és támadásban is határozottak voltak, folyamatosan léptek el riválisuktól és gyorsan tíz pont fölé tornázták a különbséget, majd az első szünetig tízet megőriztek előnyükből.
A második negyed elején a szlovénok tartották a lépést a magyarokkal, a szakasz második felében azonban Székely Norbert csapatának védekezése ismét szorosabbá vált, alig engedett pontot a házigazdának és a félidőre közel húszpontos előnyt dolgozott ki (28-47).
A nagyszünet után kissé ráijesztett a szlovén csapat a magyarra, ugyanis villámgyorsan megfelezte a különbséget, de a magyar kapitány időkérése után rendezte sorait a válogatott és a negyed végéig ismét megnyugtatóvá tette vezetését (50-67). Az utolsó tíz percben már nem maradt izgulnivaló, a magyar csapat nagyon magabiztosan kosárlabdázott és könnyed győzelmet aratott.
KOSÁRLABDA NŐI EURÓPA-BAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SZLOVÉNIA–MAGYARORSZÁG 64–87 (18–28, 10–19, 22–20, 14–20)
Celje, 250 néző. V: Krajnc, Mohoric, Rebeusek (mindhárom szlovén).
SZLOVÉNIA: OBLAK 13, Kozina
Bubnic 3, FRISKOVEC 12/6, Sivka 6, Lisec 9/3. Csere: Jakovina 6/6, Debeljak 5/3, Srot 4, Ceh, Rupnik 3/3, Kramzar 3. Szövetségi kapitány: George Dikeoulakos.
MAGYARORSZÁG: Studer 3/3, Lelik 6, DOMBAI 10/6, TÖRÖK 14/12, Határ 2. Csere: KISS V. 17, KÁNYÁSI 8/6, Varga A. 2, Horváth B. 10/9, Ruff-Nagy 9/3, Mérész 2, Miklós 4. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–0. 7. p.: 8–14. 8. p.: 11–22. 13. p.: 22–28. 18. p.: 24–39. 20. p.: 26–46. 23. p.: 35–50. 25. p.: 40–50. 29. p.: 47–62. 32. p.: 50–71. 35. p.: 52–78. 38. p.: 57–81
"Nehéz összefoglalni a látottakat, mert jól nézett ki a mérkőzés, mivel ennyi ponttal sikerült a házigazda Eb-rendező ellen győzni" - értékelt a magyar szövetség honlapján Székely. Hozzátette, "ez nem szabad, hogy megcsalja őket", vagy azt higgyék, mindent tudnak, mert még semmit nem tudnak, most kell elkezdeniük építkezni.
"De ez egy jó alapkő volt ehhez az építkezéshez, és nagyon fontos, hogy mindenki hozzátette a magáét. Holnap egy teljesen más mérkőzés lesz, biztos vagyok benne, hogy sokkal erőteljesebb, keményebb lesz az ellenfél. Ma gyászolunk Bácsalmási Gábor halála miatt" - utalt a nevelőedző keddi halálhírére a szövetségi kapitány.
A szerdai szlovéniai mérkőzés után a nemzeti együttes jövő héten Székesfehérváron csap össze kétszer a portugálokkal, végül az Eb előtt még Sopronban találkozik szintén kétszer a spanyolokkal.