Sport
Góltalanul: nem bírt egymással a Paks és a Debrecen
A harmadik Paks és a negyedik, vendég Debrecen gól nélküli döntetlent játszott egymással a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának szombati rangadóján

A Paks azonnal magához ragadta a kezdeményezést, hatékony letámadásával rendre zavarba hozta a debreceni játékosokat, akik így jószerivel a félpályát sem tudták átlépni. A hazaiaknak megvoltak a lehetőségei, de a helyzetek kimaradtak, ez pedig majdnem megbosszulta magát, mert a Debrecen az első végigvitt kontrájából betalált, igaz, a videóbírónak köszönhetően les miatt érvénytelenítették a gólt. A vendégek első veszélyes ellenakciója óvatosabbá tette a Paksot, amelynek fölénye így meddővé vált. A szünetig hátralévő időben kevesebb próbálkozás volt, mindkét kapusnak egyszer-egyszer kellett csak védenie.
A térfélcserét követően sem változott a játék képe, azaz a Paks támadott, a Debrecen védekezett, egyes időszakokban pedig teljesen beszorult a hajdúsági együttes, amely azonban a szórványos ellentámadásokból és pontrúgásokból szintén tudott veszélyeztetni. A második játékrész derekán aztán váratlanul a Debrecennek voltak helyzetei, de az ötperces periódus után ismét a Paks irányított. A piros-fehérek az egész találkozón nagyon szervezetten védekeztek, ráadásul a Bognár György kinevezése óta újra rendkívül gólerős zöld-fehérek elöl ezúttal nem voltak kellően pontosak a győztes gól megszerzéséhez, így pontosztozkodással zárult az összecsapás.
Paksi FC–Debreceni VSC 0–0
Paks, v.: Berke
sárga lap: Varga B. (42.), Papp K. (84.), illetve Manrique (9.), Lagator (42.), Dzsudzsák (88.)
Paksi FC: Nagy G. – Kinyik, Szélpál, Kádár, Szabó J. – Papp K. (Kovács N., 84.), Balogh B. (Vas, 70.), Skribek (Windecker, 57.) – Sajbán, Varga B., Hahn (Böde, 57.)
Debreceni VSC: Megyeri – Kusnyír, Lagator, Dreskovic, Romancsuk – Loncar, Manrique – Varga K. (Bódi, 77.), Dzsudzsák (Bárány, 92.), Szécsi (Kiziridisz, a szünetben) – Do. Babunski (Mance, 77.)