Sport
Öt gól a derbin: Újpest–Ferencváros 2–3
Megizzasztották a hajrában a lilák a bajnokesélyest, de a Fradi összességében megérdemelten vitte el a 3 pontot a Megyeri útról

Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, többször is megérkezett a vendégek kapujának előterébe, és szögletek után próbálta azt veszélyeztetni. Csoboth egy alkalommal ziccerbe is került, de fölé fejelte a labdát. A zöld–fehérek sokáig nem tudtak helyzetet kialakítani, bár gyors ellentámadásokkal próbálkoztak, Owusut többször is lesen állították meg. Aztán a félidő derekán egy kontrával és a második hullámban érkező Gojak remek tekerésével sikerült megszereznie a vezetést a címvédőnek, 0–1. A játék képe a gól után sem változott, az FTC átadta a területet az Újpestnek, amely Antonov nagyszerű beadása után, Gouré közeli kapáslövésével még a szünet előtt egyenlíteni tudott, 1–1.
A fordulást követően Bogár játékvezetőnek – már nem először – meg kellett állítania a játékot a lelátóról érkező füstfelhő miatt, majd a cserékkel felfrissített FTC Gojak újabb nagyszerű nyesésével és a szünetben beállt Lisztes találatával pár percen belül kétgólos előnybe került, 1–3. A folytatásban a lila–fehérek többet birtokolták a labdát, de egy ideig komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. A hajrában egyszer Csoboth lefutotta a védőket, de mellé lőtt, majd Dibusz mentett egy kapufáról visszapattanó labdát Gouré fejese után. A Ferencváros az utolsó negyedórában jobbára csak az eredmény tartására törekedett, de miután Simon a ráadásban szépített, nehéz perceket élt át a lefújásig, végül azonban sikerült megszereznie a három pontot, 2–3.
A zöld–fehérek ezzel egymás után a harmadik győzelmüket aratták, és kilenc pontra növelték előnyüket a második helyen álló Kecskeméttel szemben, így akár már a következő fordulóban bebiztosíthatják sorozatban ötödik, történetük 34. bajnoki címét.
A két patinás fővárosi együttes a 238. bajnoki találkozóját vívta egymással, az FTC immár 115, az Újpest 61 győzelemnél tart, 62-szer pedig döntetlennel zártak a felek.
Az Újpest – amelynek a vezetőedző, Nebojsa Vignjevic március 23-i kinevezése óta ez volt az első veresége – már 2697 napja, 2015 decembere óta nyeretlen az FTC ellen.
OTP Bank Liga, 29. forduló:
Újpest FC–Ferencvárosi TC 2–3 (1–1)
Szusza Ferenc Stadion, 11 109 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Gouré (41.), Simon K. (93.), illetve Gojak (24., 55.), Lisztes (60.)
sárga lap: Csoboth (45+4.), Jakobi (81.), Hall (99.), illetve Gojak (28.), Pászka (45+5.), Marquinhos (58.)
Újpest FC: Nikolic - Kastrati, Anculasz, Hall, Antonov (Diaby, 83.) - Onovo, Boumal (Mack, 74.) - Pauljevic (Jakobi, 65.), Mörschel (Simon K., 65.), Csoboth (Ambrose, 83.) - Gouré
Ferencvárosi TC: Dibusz - Pászka (Botka, a szünetben), Kovacevic (S. Mmaee, 38.), Knoester, Civic (Abena, 88.) - Gojak, Baráth P. - Tokmac (Lisztes, a szünetben), Taroré, Marquinhos - Owusu (Vécsei, 80.)