Sport
A Ferencváros megvédte címét a női kézilabda Magyar Kupában

A fővárosiak 14. alkalommal nyerték meg a hazai kupasorozatot, és 1997 után tudták ismét megvédeni címüket. Ez volt a kilencedik Győr–FTC kupadöntő, a mérleg hat győri és immár három ferencvárosi siker.
A kezdés előtt a pályán köszöntötték pénteki ötvenedik születésnapja alkalmából Farkas Ágnes olimpiai és kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázót.
A fővárosiaknál Kovács Anett és Béatrice Edwige, a győrieknél Veronica Kristiansen és Silje Solberg hiányzott.
Klujber Katrin három technikai hibával kezdte, majd 6–3-as ETO-vezetés után sorozatban három góllal folytatta a finálét. Ezután megint elléptek hárommal a jobban védekező, lendületesebben támadó és pontosabban célzó győriek, ezért Elek Gábor vezetőedző a meccs harmadánál időt kért. Együttese felzárkózott mínusz egyre, majd újra háromgólos hátrányba került, de a szünetben ismét csak egy találat volt a különbség, vagyis hosszabb távon egyik csapat sem tudta kihasználni a másik hibáit.
Az első félidő meglepően szoros volt ahhoz képest, hogy három héttel korábban az ETO 31–20-ra megverte legnagyobb hazai riválisát a bajnokságban.
A második felvonásban a vitatható játékvezetői ítéletek miatt olykor felváltva, olykor pedig együtt reklamáltak a két csapat játékosai, illetve edzői. Az FTC többször is egyenlített, és bár az 53. percben a győriek ismét a háromgólos előnyért támadhattak, nem jártak sikerrel, és Ambros Martín vezetőedzőnek kisvártatva 25–25-ös állásnál kellett időt kérnie. Dragana Cvijic góljával az ötödik perc (2–1) után ismét vezetett a címvédő Ferencváros, Janurik Kingának két bravúros védése is volt, majd emberhátrányba került a Győr, és Szöllősi-Zácsik Szandra találata eldöntötte a finálét.
Janurik Kinga kilenc, Bíró Blanka egy védéssel járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Sandra Toft hat, Amandine Leynaud két védéssel zárt.
Eredmény, döntő:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC 28–27 (13–14)
gólszerzők: Klujber 8, Szöllősi–Zácsik, Malestein 5-5, Stolle, Cvijic, Lekic 2–2, Cirjenics-Kovacsics, Bölk, Kisfaludy, Hársfalvi 1–1, illetve Fodor, Nze Minko 6–6, Gros 4, Broch 3, Haugsted, Oftedal, Faluvégi 2–2, Rü Unhi, Győri–Lukács 1–1
lövések/gólok: 40/28, illetve 43/27
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 1/1
kiállítások: 4, illetve 8 perc
Korábban:
a 3. helyért: DVSC Schaeffler–MTK Budapest 32–26 (13–8)