Sport

Konferencia-liga: az Alkmaar tizenegyesekkel az elődöntőben

A Kerkez Milost foglalkoztató AZ Alkmaar 2–0-s hazai sikerét követően tizenegyesekkel nyerte meg az Anderlecht elleni negyeddöntős párharcát csütörtökön a labdarúgó Konferencia-ligában.

A magyar válogatott futballista elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a holland együttes ledolgozta a hátrányát, ugyanis az első gólnál ő harcolta ki a 11-est, amelyet Vangelisz Pavlidisz értékesített, ráadásul a görög csatár második találatával már a 13. percre eltüntette az idegenben összeszedett kétgólos hátrányt.

Az Alkmaar a folytatásban is fölényben futballozott, Kerkez pedig a rendes játékidő hajrájában majdnem megszerezte a párharcot eldöntő találatot, azonban lövése a bal kapufát találta el a 84. percben, így viszont hosszabbításba torkollott az összecsapás.

A ráadás első félidejében lecserélték a szerb születésű 19 éves futballistát, csapata pedig csak lesgólig jutott, így a 11-esek döntöttek, amelyekben az Alkmaar bizonyult jobbnak. Kerkez az 59. percben megkapta harmadik sárga lapját a sorozatban, így az elődöntő első felvonásán nem léphet pályára.

A Lech Poznan ugyan ledolgozta háromgólos hátrányát a Fiorentina vendégeként, de az olasz csapat újítani tudott a csütörtöki visszavágón, így elsőként jutott a labdarúgó Konferencia-liga elődöntőjébe.

A lengyelek a 69. percben már 3–0-ra vezetve utolérték a firenzei riválist, amely azonban a hátralévő időben két gólt szerezve végül – ha a vártnál nehezebben is, de – kiharcolta a továbbjutást.

A Fiorentina a négy között a francia Nice és a svájci Basel párharcának továbbjutójával találkozik. A finálét június 7-én Prágában rendezik.

Konferencia-liga, negyeddöntő, visszavágók:

AZ Alkmaar (holland)–RSC Anderlecht (belga) 2–0 (2–0, 2–0, 2–0) – 11-esekkel: 4–1
gól: Pavlidisz (5., 13., előbbit 11-esből)
Továbbjutott: az AZ Alkmaar 2–2-es összesítéssel, 11-esekkel.

Fiorentina (olasz)–Lech Poznan (lengyel) 2–3 (0–1)
gól: Sottil (78.), Castrovilli (92.), illetve Sousa (9.), Velde (64.), Sobiech (69.)
Továbbjutott: a Fiorentina, 6–4-es összesítéssel.


West Ham United (angol)–KAA Gent (belga) 4–1 (1–1)
gól: Antonio (37., 63.), Lucas Paquetá (55. – tizenegyesből), Rice (58.), illetve Cuypers (26.)
Továbjutott: a West Ham, 5–2-es összesítéssel.


OGC Nice (francia)–FC Basel (svájci) 1–2 (1–0, 1–1, 1–2) – hosszabbítás után
gól: Laborde (9.), illetve Augustin (86.), Nuhu (98.)
Továbbjutott: az FC Basel, 4–3-as összesítéssel.

Az elődöntő párosítása:
AZ Alkmaar-West Ham United
Fiorentina-FC Basel

Kapcsolódó írásaink