Sport
Péni István ezüstérmet szerzett a sportlövő világkupán
A férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában a magyarok négy medállal zártak Peruban

„Küzdelmes verseny volt a nagy hőség és a magas páratartalom miatt, ugyanakkor szerencsére mára mérséklődött a szél” – értékelt a 26 éves Péni. „Összességében jó versenyt zártam, hiszen mindkét egyéni számban döntős voltam, 50 méteren a második, 10 méteren a harmadik helyen jutottam a nyolcas fináléba, amivel nagyon elégedett vagyok. Nagyon fárasztó volt, hogy ugyanazon a napon lőttük az 50 méteres versenyszám selejtezőjét, alapversenyét és döntőjét is, ráadásul szinte szünet nélkül. Az aranymeccsre már nagyon kimerültnek éreztem magam, a lábaim eléggé elfáradtak” – tette hozzá.
A másik magyar, Pekler Zalán a selejtezőből (578 kör) továbblépve, 581 körös teljesítménnyel a 29. helyen fejezte be a küzdelmet az 52 fős mezőnyben.
A magyar küldöttség két arany- és két ezüstérmet szerzett Limában, ezzel a kínaiak mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton. Korábban Pekler Zalán a férfiaknál 10 méter légpuskában, valamint szintén ő Dénes Eszterrel a légpuska vegyes csapat számában diadalmaskodott, Mészáros Eszter pedig a nők 10 méter légpuska versenyszámában végzett a második helyen.