Sport
Torna-Eb: Kovács Zsófia örül az ezüstéremnek
Egyéni összetettben lett második a kiváló magyar tornász az Antalyában zajló torna Európa-bajnokságon

Az ezüstérmes tornász a Nemzeti Sportnak mondta el élményeit.
„Kevés hiányzott az aranyhoz, de így, hogy az ezüst itt van a nyakamban, már nagyon boldog vagyok – fogalmazott Kovács Zsófia. – Felemás korláton belerúgtam a karfába, ilyen néha előfordul, és még csak azt sem remélhettem, hogy esetleg nem tűnik fel a bíróknak, mert a teremben éppen néma csend volt, a rúgás hangját meg ők is hallották… Ez öttizedes levonást hozott magával, ha ez nincs, az arany is megvan, emiatt azért legbelül érzek némi csalódottságot, mert a kolozsvári Európa-bajnokság után jó lett volna nyerni. De mégsem lehetek szomorú, hiszen a selejtezőből a második helyen jutottam a döntőbe, és ezt a pozíciómat megtartottam. Innentől azért dolgozom, hogy egyszer én is ott álljak a dobogó tetején. A brit győztes talajon világbajnok, így jó esély volt arra, hogy jobb gyakorlatot mutat be, mint én, de azért amikor kiírták a pontszámát, sírva fakadtam… Három szerenkénti finálé vár még rám Antalyában, ez az ezüst hatalmas erőt és lendületet ad hozzájuk, mindenképpen szeretnék még érmet, akár érmeket szerezni ezen az Eb-n.”
A finálé másik magyarja, Székely Zója (FTC) a 17. helyen végzett – a válogatott másik alapembere gerendán kezdett, ott rontott, szerencsére ezek után három szép gyakorlatot mutatott be.