Sport
Maradhat Karim Benzema, Luka Modric és Toni Kroos is a Real Madridban

Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője úgy véli, Karim Benzema, Luka Modric és Toni Kroos a következő szezonban a Real Madrid futballistája lesz. A 35 éves francia csatár Benzema és a 37 éves horvát középpályás Modric 2014 óta öt Bajnokok Ligája-címet nyert a Reallal, míg a 33 éves német középpályás, Kroos négyet.
Bár Kroos és Modric valamivel ritkábban játszott ebben a szezonban, Benzema továbbra is a csapat gólkirálya, és mesterhármast szerzett a Barcelona elleni Király-kupa elődöntőn, amelyet mindhárman kezdők voltak.
„Mér elkezdődtek az egyeztetések a szerződéshosszabbításról, s úgy gondolom meg fognak állapodni a folyatásról – nyilatkozta Ancelotti – Nem az életkoruk alapján kell értékelnünk a játékosokat, hanem az alapján, amit a pályán nyújtanak. Sokan azt hiszik, hogy már fizikálisan nem olyan erősek, mint a fiatalabb játékosok, de ők hárman olyan játékintelligenciával rendelkeznek, amelyet a világ egyetlen futballpiacán sem lehet megvásárolni. S ez tapasztalat eredménye, mert a kor elvesz tőled valamit, de vissza is ad.”