Sport

Múzeummal állítanak emléket a romániai tornászoktatásnak Déván

A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, áprilisban kerül a helyi képviselő-testület elé jóváhagyásra

Múzeumot hoznak létre a romániai Déván, ahol a világhírű romániai tornászoktatásnak és tornászlányoknak állítanak emléket – jelentette be hétfőn Florin Oancea polgármester.

A dél-erdélyi város polgármestere szerint az önkormányzat méltó módon szeretné megörökíteni, hogy a román tornászlegendák évtizedeken át itt készültek a világbajnoki, olimpiai és országos versenyekre – írta közösségi oldalán. A város a torna digitális múzeumának létrehozásával állít emléket a több mint négy évtizedes sikertörténetnek. Ennek helyét a dévai vár alatt, a sportiskola és stadion közelében építik fel – számolt be.

A modern múzeumépület körül parkot is létrehoznak, ahol tornaszerekre emlékeztető játszótér várja a gyerekeket.

A múzeum egy konferencia- és rendezvényteremből, egy előtérből és egy digitális kiállítótérből áll majd. Lesz egy interaktív folyósó is, ahol bemutatják a román torna történetét, és kiállítják a legnagyobb sikereket elért tornászlányok viaszszobrát.

A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, áprilisban kerül a helyi képviselő-testület elé jóváhagyásra – írta a polgármester.

Florin Oancea szerint a tervezési folyamatot követően augusztusban kiírhatják a versenytárgyalást a kivitelezésre.

„Teljes szívemből remélem, hogy az év végéig elkezdődhet Déva és a kimagasló eredményeket elért román torna emblematikus múzeumának építése” – zárta bejegyzését.

A kommunizmus idején Déván működött a legendás sportiskola, ahonnan több évtizeden keresztül a világklasszis román tornászlányok kikerültek. Itt edzett és tanult mások között a leghíresebb román tornász, Nadia Comaneci és Szabó Kati is. A neves edzőpáros, Károlyi Béla és Márta is dolgozott itt, mielőtt kivándorolt az Egyesült Államokba.

Az iskola közelében 2008-ban tizenegy tornászlánynak és négy edzőnek állítottak fejszobrot, és más, a tornászok sikereire utaló emlékmű is van a romániai városban.

Kapcsolódó írásaink