Sport

Messi 100 felett

A hétszeres aranylabdás zseni a harmadik olyan játékos a világon, aki átlépte a válogatottban szerzett 100 gólos határt

Kedden a Santiago del Esteróban lépett pályára Lionel Messi. A szenvedő fél Curacao válogatottja volt, ők összesen hét gólt kaptak, és egyet sem lőttek. Messi egymaga három gólt vállalt, aminek még inkább örülhetett a közönség.

Messi 100 felett
Messi akcióban
Fotó: AFP/Kirill Kudryavtsev

A PSG sztárja a 20., a 33. és a 37. percben köszönt be. Rajta kívül még González, Fernández, Di María és Montiel voltak eredményesek. Igazi gálát rendezett a csapat, nem adtak esélyt az ellenfelüknek, akiknek még csak kaput eltalált kísérletük sem volt.

Messi az első dél-amerikai játékos, aki elérte ezt a 100 gólos határt, és egyúttal a második helyen áll a brazil Marta mögött. A szintén dél-amerikai futballista 109 gólt szerzett a hazájában, mellyel ugyancsak történelmet írt.

Lionel Scaloni, az argentinok trénere azt mondta, remél, hogy még több gólja lesz Messinek, és szerinte minden dicséretet megérdemel. Emlékezetes, hogy Messiék 36 év után szerezték meg újra Argentínának a világbajnoki győzelmet, még decemberben Katarban.

A nemzetközi góllövő listát tekintve Messi a harmadik Cristiano Ronaldo mögött, aki 2020 szeptemberében ért el a 100 gólt, és már 120-nál tart. Ali Daei 2007-ben pedig 109 góllal köszönt el, de várhatóan hamarosan megelőzi őt az argentin rekorder.

Messi góljainak csaknem fele (46) barátságos mérkőzéseken született. A világbajnoki selejtezőkön 28 találatot jegyez, míg a Copa Americán 13x volt eredményes.

A nagy debütálására 2005-ben került Magyarország ellen, ami amiatt volt igazán emlékezetes, mert két perccel a pályára lépését követően kiállították.

Kapcsolódó írásaink