Sport

Vécsei, Szoboszlai és Ádám góljaival: Magyarország–Bulgária 3–0

Már az első félidőben döntött Marco Rossi csapata

A magyar labdarúgó-válogatott győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, a mieink hétfőn a Puskás Arénában 3–0-ra győztek Bulgária ellen.

Vécsei, Szoboszlai és Ádám góljaival: Magyarország–Bulgária 3–0
Gólöröm a Magyarország–Bulgária Eb-selejtezőn
Fotó: MH/Török Péter

A magyarok napra pontosan negyven év után kezdték ismét győzelemmel az Eb-selejtezőket, illetve hazai pályán 48 esztendő után múlták felül újra Bulgáriát. Marco Rossi szövetségi kapitány Varga Barnabás személyében újoncot is pályára küldött a találkozón.

A csapatok kivonulásakor a hazai szurkolótábor állandó támogatásáról biztosította a magyar válogatottat, ugyanis olyan koreográfiával fogadta kedvenceit, hogy az egyik kapu mögötti lelátón a 12-es szám rajzolódott ki ezzel a szöveggel: „Együtt az újabb európai kalandozásért!"

A fagyos időben rendezett találkozón az egyből letámadó magyarok korán vezetést szereztek egy remek szögletvariációnak köszönhetően. A gól után többnyire a két tizenhatos között folyt a játék, de a hazai együttes megindulásai voltak veszélyesebbek, Ádám távoli lövésénél például nagyot kellett védenie a bolgár kapusnak. Az enyhe magyar mezőnyfölény aztán ismét góllá érett egy újabb pontrúgásnak köszönhetően, ezúttal Szoboszlai szabadrúgásból volt eredményes. A szünetig hátralévő időben is Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai veszélyeztettek, egy ízben Orbán fejelhetett közelről, de éppen a bolgár kapus kezében kötött ki a labda. A biztos előny birtokában egyre nagyobb kedvvel és önbizalommal futballozó magyar csapat – különösen Szoboszlai volt elemében – többször is tudott gyors akciót vezetni, ezek veszélyesek voltak, de eleinte az utolsó passzok és lövések nem sikerültek, mígnem a szünet előtt egy ilyen kontra végén a harmadik gólját is megszerezte a válogatott.

A térfél- és a hármas csere sem segített a bolgárokon, ugyanis újabb magyar helyzetekkel indult a játékrész, azonban Sallai próbálkozásai közül az elsőt védte a vendégkapus, a második pedig fölé szállt. A Freiburg támadója ezt követően is agilisan futballozott, de sehogy sem járt szerencsével, negyedórán belül a harmadik helyzetét is kihagyta, pontosabban Naumov védett. A 60. perctől már kevésbé erőltette a támadásokat a magyar csapat, átengedte a területet a bolgároknak, akik ennek ellenére sem tudtak helyzetet kialakítani, sőt még ekkor is inkább a magyar kontrákban volt benne a gólveszély. Újabb találat viszont már nem esett, mert egy ízben a bolgár védelem a gólvonalról tisztázott, ám így is rendkívül magabiztos sikerrel rajtolt a magyar válogatott.

A gólok története:

7' – Sallai balról hátrafelé passzolt, Szoboszlai bedobott két cselt a 16-os előtt, majd váratlanul nem lőtt, hanem cselezett ismét, ballal az ötös bal sarka elől okosan középre adott, hat méterről Sallai, majd Orbán is kapura lőtt, de középre céloztak jobbal mindketten, így védett a bolgár kapus – a kipattanó azonban Vécseié lett, aki egy lépésről jobbal az üres kapu közepébe lőtt, 1–0!

27' – Szoboszlai Dominik jobbal a bal felsőbe lőtt! A labda megpattant a sorfalban felugró Markov fején, a hatalmasat vetődő kapus is hozzáért, de hazai pályán ezt nem lehetett védeni, 2–0!

39' – Ádám Martin kissé jobbról, 8 méterről ballal, csoda okosan a jobb alsóba gurította a labdát. Az előzményekhez tartozik, hogy Sallai megindult Dibusz passzával, Szoboszlai a 16-os elől jobbal a közepre sprintelő Bollát indította, akit szerelt az ötös előtt a becsúszó Antov, de éppen Ádám elé tolta a labdát, a csatár pedig védhetetlen lőtt a hálóba, 3–0!

Magyarország-Bulgária Eb-selejtező
Magyarország–Bulgária Eb-selejtező
Fotó: MH/Török Péter

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ – 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 3–0 (3–0)
Budapest, Puskás Aréna, 66 000 néző. V: Meler (török)

MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár, 87.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 73.), Ádám M. (Varga Barnabás, az 59. percben), Szoboszlai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

BULGÁRIA: Naumov – Sztojanov, Antov, Galabov – Markov ( H. Petrov, a szünetben), Karabeljov (Krasztev, a szünetben), Gruev (Sopov, 85.), N. Iliev, Petkov – Deszpodov, Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
Gólszerző: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (40.)

A nemzeti együttes legközelebb június 17-én Montenegró vendége lesz.

Kapcsolódó írásaink

Eb-selejtező előtt: itt a kezdő tizenegy!

ĀMarco Rossi szövetségi kapitány egy helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatán a csütörtöki, észtek elleni barátságos találkozóhoz képest