Sport
„A sportág rohadt nagy szégyene”
Medvegyev kiakadt az amerikai körülményekre

Miután 7–5-re elvesztette az első szett rövidítését az Alexander Zverev elleni nyolcaddöntőben, Danyiil Medvegyev lehuppant a székére, s először úgy tűnt, hogy csak magában kesereg. Aztán ahogy belemelegedett, kiderült, a mérkőzés székbírójára zúdítja a mérgét, aki szó nélkül tűrte a szidalmakat.
– Ez a pálya rohadt nagy szégyen a sportágra nézve. Meg kellene tiltani, hogy itt játsszanak. Még hogy kemény pálya… Micsoda szégyen ezt kemény pályának nevezni! – dühöngött Medvegyev.
Olaj volt a tűzre, amikor a bíró megpróbálta csitítani, mert erre Medvegyev még jobban felhergelte magát.
– Én már csak tudom, milyen a kemény pálya, hiszen annak vagyok a specialistája – replikázott Medvegyev.
Majd azzal folytatta, most kimegy a mosdóba szünetre, s ezt olyan lassan csinálja, amilyen a pálya maga, nem érdekli, ha megbüntetik ezért. Lefelé menet pedig azzal élcelődött, hogy úgy csoszogott a pályán, ahogy a teniszezők salakon szoktak…
Alexander Zverev csak mosolygott a műsoron…
Medvegyev amúgy nem a levegőbe beszélt, hiszen 2021-ben megnyerte a US Opent, az Australian Openen pedig 2021-ben és 2022-ben is döntőt jászott. Idén Melbourne-ben ugyan kiesett a harmadik fordulóban, de aztán megnyert három tornát, sorrendben Rotterdamban, Dohában és Dubajban. Egyaránt kemény borításon…
Medvegyev nem tudott lehiggadni, a második játszmában, 1–1-nél – mondhatjuk, menetrendszerűen – összetörte az ütőjét, s folytatta a dühöngést, amivel kihívta maga ellen a sorsot. Amikor 3–2-re vezetett, s Zverev adogatásánál bréklabdája volt, megcsúszott, a jobb bokája önálló életre kelt, ide-oda lifegett, láthatóan csúnyán kifordult. Medvegyev fájdalmas arccal rogyott össze, ijedtében még Zverev is a segítségére sietett.
Úgy tíz percig ápolták az orosz teniszezőt, aki végül folytatta a mérkőzést! A második játszma is rövidítésbe torkollott, ekkor Medvegyev bírta jobban idegekkel a ráadást, s az ellenfeléhez hasonlóan 7–5-tel egyenlített. A döntőszettben már végig jobb volt az orosz, s noha 5:4-nél még elvesztette az adogatását, de után ismét brékelt, s aztán hozta az adogatását, így megnyerte a meccset.
Fucsovics nagy csatában kiesett.
A Medvegyev–Zverev találkozó után következett a kiváló formában lévő Fucsovics Márton mérkőzése az amerikai Taylor Fritz ellen. Fucsovics a címvédőt is nagy csatára késztette, de végül két szoros szettben (6:4, 6:3) alulmaradt.