A Ferrari minden sportautógyártó számára etalon

Születésekor hóvihar tombolt Modena városában, aminek következtében apja csak két nappal később jutott el az anyakönyvi hivatalba, ezért irataiban születési dátumként a február 20. szerepelt. Tízévesen látta a Bolognai Nagydíjat, és attól kezdve megszállottan autóversenyző akart lenni. Az első világháborúban csak öszvéreket patkolhatott a tüzérségnél, és még a harcok vége előtt leszerelték, mert elkapta a spanyolnáthát, ám a világ nagy szerencséjére túlélte az akkor milliókat elvivő kórt. A Fiat gyárba nem vették fel, ezért egy olyan vállalkozásnál lett tesztpilóta, amely használt teherautókat pofozott át személyautóvá.

Élete első versenyén, 1919-ben negyedik lett, a behavazott hegyek között a farkasokat pisztolyával tartotta távol. A következő évben az Alfa Romeo csapatába került, a versenyzéstől 11 győzelemmel háta mögött 1931-ben vonult vissza, de már 1929-ben az Alfa Romeo szárnyai alatt létrehozta saját csapatát, a Scuderia Ferrarit (a név istállót jelent, és kezdetben valóban egy régi istállóban rendezkedtek be).

Címerükben az ágaskodó ló az első világháború leghíresebb olasz pilótája, Baracca gróf gépét díszítette, s a pilóta szülei biztatták Ferrarit használatára, mondván hogy az szerencsét hoz, míg a sárga háttér szülővárosa, Modena színe.

Az Alfa Romeo 1933-ban pénzügyi viták miatt megvonta támogatását a Scuderiától, amelyet Ferrari 1937-ben kénytelen volt feloszlatni, és versenyigazgatóként visszatért az Alfához. A nehéz természetű Ferrari 1939-ben megint önállósította magát, de a szerződése miatt négy évig nem versenyezhetett és autókat sem tervezhetett. A második világháborúban haditermelésre átállított gyárát lebombázták, új főhadiszállását a Modena közelében lévő Maranellóban építette ki.

Fő célja az Alfa Romeo dominanciájának megtörése volt, az első Ferrari versenyautó, a 125 S 1947-ben mutatkozott be, és még abban az évben megnyerte első versenyét, majd a Le Mans-i 24 órás versenyt is.

A Scuderia a kezdetektől részt vesz az 1950-ben rajtolt Forma–1 versenyein, a száguldó cirkusz világában ezt ma már rajtuk kívül egy csapat sem mondhatja el magáról. A Ferrari a legeredményesebb istálló, az első futamgyőzelmet 1951-ben, az első világbajnoki címet 1952-ben nyerték meg. Összesen 15 világbajnoki címet szereztek a Ferrari pilótái, míg a konstruktőri elsőséget 16 alkalommal érdemelték ki.

Versenyzői között találjuk Alberto Ascarit, a verhetetlen Juan Manuel Fangiót és Michael Schumachert is. Pilótái összesen 241 nagydíjon diadalmaskodtak, és csaknem nyolcszáz alkalommal álltak a dobogón.

Minden rivális első számú célja a Ferrari legyőzése, mert az már a világbajnoki cím megnyerésére is esélyt ad. Jól mutatja ezt a tiszteletet az Aszfalt királyai című film is, amelyben a Ford igyekszik felnőni a Ferrarihoz.

A Ferrari név a sportautók világában is varázslatosan cseng, a gyönyörű járművekért versengenek a milliomosok, hírességek, nem csoda, hogy Hollywoodot is megihlette, elég csak az Esőember vagy az Egy asszony illata című filmekre gondolni.

A cég ennek ellenére sokáig mégis anyagi nehézségekkel küzdött, Ferrari ugyanis azért adta el sportautóit, hogy versenyautóit finanszírozhassa, ellentétben vetélytársaival, akik azért szálltak be a száguldó cirkuszba, hogy eladhassák sportautóikat.

A csapat hírnevét csorbította, hogy 1955 és 1971 között nyolc versenyzője szenvedett halálos balesetet, magát Ferrarit 1957-ben emberölésért fogták perbe, mert a Mille Miglia versenyen 11 ember halt meg, amikor egy meghibásodott autója a nézők közé vágódott. Vezetési stílusa miatt 1961-ben csapatának szinte teljes vezetése felmondott, de ő ezeken a nehézségeken is úrrá tudott lenni.

Pénzügyi gondjai a hatvanas évek végén már annyira súlyosbodtak, hogy üzleti partner után kellett néznie. A Fordot még kikosarazta, de 1969-ben kénytelen volt eladni vállalkozásának felét a hazai Fiatnak azzal a feltétellel, hogy a versenyistálló teljesen az ellenőrzése alatt marad.

A Ferrari gyár kapuin ma évente csaknem háromezer autó gördül ki, de többségük soha nem éri el teljesítőképessége határát: az Egyesült Államokba kerülnek, ahol a korlátozások miatt 100 kilométeres sebességgel kénytelenek „vánszorogni”.

Enzo Ferrari soha nem tudta felhőtlenül élvezni sikereit. Rettegett a versenyautók „szenvedései” láttán, de még jobban lesújtotta, hogy több pilóta és néző is az ő autói miatt halt meg.

Imádott fia, Dino 1956-os elvesztése után már egyetlen versenyre sem látogatott ki, életét az istállónak szentelte. A fiú halála után mindig napszemüveget viselt, ami később védjegyévé vált.

Szabadságra soha nem ment, felesége 1978-as halála után a gyárba költözött. A magányos, idős és beteg Enzo Ferrari 1988. augusztus 14-én halt meg Maranellóban, halálhírét csak a temetése után tették közzé.