Sport
Gödörben a Real Madrid, amely szombaton klubvilágbajnok lehet
Már nyolc pont a Barcelona előnye a spanyol bajnokságban

Csalódottan távozott Palma de Mallorcáról a Real Madrid csapata, amely Nacho Fernández öngóljával került hátrányba, majd Predrag Rajkovic kivédte Marco Asensio nem túl jól elvégzett büntetőjét. A címvédő láthatólag gödörben van, az elmúlt négy bajnoki mérkőzésén csak négy pontot szerzett.
„Nagyon fájó vereséget szenvedtünk, mert nem játszottunk rosszul, de korán kaptunk gólt, majd kihagytunk egy tizenegyest, amely befolyásolta a végeredményt. A Mallorca sok szabálytalansággal tördelte a meccset, ezért támadásaink nem voltak hatékonyak. De nincs időnk keseregni, utazunk a klubvilágbajnokságra, ahol szerdán már elődöntőt játszunk az egyiptomi al Ahly ellen Rabatban. És a bajnokságnak sincs még vége, sok meccs van hátra” – nyilatkozta Carlo Ancelotti olasz szakvezető, aki joggal kifogásolta a játékvezetőnél, hogy a Mallorca 19 szabálytalanságot követett el – ez szezoncsúcs –, tízet Vinícius Junior ellen.
A 20. forduló után a Barcelona előnye nyolc pont a Real előtt, s ugyan 18 forduló még hátravan, de a katalán csapat esélyese jelentős. Amióta 1995-ben bevezették a győzelemért járó három pontos rendszert, csak egyszer, a 2003–2004-es szezonban fordult elő, hogy nyolcpontos előny nem volt elég a végső sikerhez. Ezt a negatív rekordot éppen a Real Madrid tartja, amely 12 fordulóval a zárás előtt nyolccal vezetett, majd mély gödörbe került, s csak a negyedik lett.
A Real Madrid ráadásul a vasárnapi mérkőzés előtt sérülés miatt elveszíttette első számú kapusát, Thibaut Courtois-t, s a gólerős Karim Benzema sem játszhatott a hétvégén. Mivel a Madrid távol került a bajnoki címvédéstől, a spanyol kupában pedig a jó formában lévő Barcelona lesz az ellenfele az elődöntőben, így nagyon fontos számára a klubvilágbajnokság megnyerése. Spanyol lapértesülés szerint, ha bejut a szombati döntőbe, akkor Benzema is játszani fog.
Klubvilágbajnokság. Elődöntők, kedd: Flamengo (brazil)–al-Hilal (szaúdi), Tanger 20.00.; szerda: Real Madrid (spanyol)–al-Ahli (egyiptomi), Rabat 20.00,;
Február 11., szombat, bronzmérkőzés, Rabat 16.30.; döntő, Rabat, 20.00.
A spanyol bajnokság állása:
1. FC Barcelona 20 42- 7 53 pont
2. Real Madrid 20 40-17 45
3. Real Sociedad 20 28-19 39
4. Atlético Madrid 20 29-17 35
5. Villarreal 20 22-17 31
6. Real Betis 20 24-20 31
7. Athletic Bilbao 20 29-21 29
8. Rayo Vallecano 19 25-22 29
9. Osasuna 20 19-19 29
10. Real Mallorca 20 16-18 28
11. Girona 20 27-29 24
12. Celta Vigo 20 22-32 23
13. Real Valladolid 20 15-28 23
14. Almeria 19 23-29 22
15. Espanyol 20 24-30 21
16. Sevilla 20 21-29 21
17. Valencia 20 25-24 20
18. FC Cadiz 20 15-33 19
19. Getafe 20 17-27 18
20. Elche 20 15-40 9