Sport
A Manchester United történetének legnagyobb katasztrófája
Hatvanöt éve zuhant le a csapatot szállító repülőgép Münchennél

A tragédiában nyolc futballista veszítette az életét, az egyik legnagyobb csillag, Duncan Edwards néhány nappal később a kórházban hunyt el. A túlélők között volt a klubtörténet későbbi talán legnagyobb játékosa, Bobby Charlton, valamint a legendás menedzser, Matt Busby is. Busby, amikor közölték vele a tragédia hírét és azt, hogy fiatal játékosai többsége életét veszítette, azt mondta: „Bár inkább én haltam volna meg.”
A tragédiát az okozta, hogy a téli fagyos időben a gép szárnyai eljegesedtek, használatra alkalmatlanná váltak. Az Elizabethan 609-es a levegőbe emelkedett, de nem tudott repülni, visszazuhant a kifutópályára, és kettétört. A tragédiának huszonhárom áldozata volt, huszan haltak meg azonnal a balesetben, három sérültön a korházi kezelés nem tudott segíteni. Az áldozatok között volt az akkori angol bajnokcsapat hét játékosa, Roger Byrne, Geoff Bent, Eddie Colman, Mark Jones, David Pegg, Tommy Taylor és Liam Whelan, Walter Crickmer klubtitkár és két edző, Tom Curry és Bert Whalley. Meghalt nyolc, a csapatot kísérő újságíró, köztük a korábbi válogatott kapus, Frank Swift. Akadt magyar áldozata is a tragédiának, Miklós Béla Pál túraszervező és felesége. Miklós Béla Pál a Népsport egykori tudósítója, aki tíz évvel korábban, az 1948-as londoni olimpia idején rengeteget segített a magyar küldöttség kinti előkészületeiben.
A kor egyik legjobb futballistája, a legkiválóbb angol középfedezet, Duncan Edwards 15 nappal a baleset után hunyt el. Édesanyja és édesapja elutaztak hozzá a müncheni kórházba, ott voltak a 21 éves fiuk halálakor. Az édesanya, Sarah Anne Edwards 93 évesen, 2003-ban hunyt el, addig minden évben részt vett a megemlékezéseken.
A gépen ült Matt Busby, a legendás menedzser is, aki életre szóló lelki sérüléseket szenvedett fiatal játékosai elvesztésekor. Súlyos testi sérüléseket is szenvedett – 1958 elejétől ő volt a skót szövetségi kapitány is, de nem tudta irányítani a csapatot a svédországi világbajnokságon, Dawson Walker helyettesítette. Mindazonáltal Busby két részletben, 1969-ig irányította a Manchester Unitedet. Tíz évvel a müncheni tragédia után, a londoni Wembley-ben, a Benfica elleni győzelemmel, megnyerte csapatával – első angol klubként – a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. Busby haláláig hitt abban, hogy égieknek szerepe volt abban, hogy csapata a katasztrófa után éppen tíz évvel ült fel Európa trónjára.
A túlélők közül ketten, Bobby Charlton és Bill Foulkes játszottak a BEK-döntőben. Amikor lefújták a portugálok elleni mérkőzést, Charlton, Foulkes és Busby is zokogott a pályán. „Évtizedes átoktól szabadultam meg – mondta később Busby, akit a Unitedért, a labdarúgásért tett szolgálataiért lovaggá ütött II. Erzsébet. Miként Bobby Charltont is.
A tragédia túlélői közül sokan soha többé nem akartak repülőre ülni, s nem tudtak elmenni Münchenbe. 1997-ben, egy évvel a negyvenedik évforduló előtt Münchenben rendezte az UEFA a BL-döntőt. Lennart Johansson, az akkori elnök és Sir Bobby Charlton kezdeményezésére heten elutaztak a bajor nagyvárosba. Elmentek a tragédia helyszínére, felkeresték a kórházat, az emlékhelyeket.
Ma már egyedül a 85 éves, súlyos demenciával küzdő Sir Bobby Charlton, valamint egyik légiutas-kísérő, Rosemary Cheverton él, utóbbi másfél évvel a baleset után kivándorolt az Egyesült Államokba. A dermesztő hidegben, fagyban, miután elveszítette a cipőjét, mezítláb szaladt, mentve az emberéleteket.
A müncheni tragédia emlékére egész héten megemlékezéseket tartanak Manchesterben és Münchenben.