Sport

Németh András a Hamburg csapatához igazolt

A csatár a magyar válogatottban is bemutatkozott, és Luxemburg ellen gólt is szerzett

A német labdarúgó másodosztályban szereplő Hamburger SV csapata szerződtette Németh Andrást, a magyar válogatott húszéves csatárát.

Németh András a Hamburg csapatához igazolt
Alig kilenc percet töltött első válogatottságán a pályán, és Kerkez Milos beadása már gólt ünnepelhetett a 20 éves Németh András
Fotó: mlsz.hu

A német klub a honlapján közölte, hogy a belga Genk együttesétől érkező csatár 2026 nyaráig szóló szerződést írt alá.

„András egy modern középcsatár, aki nemcsak a támadások befejezésénél kiváló, hanem a játékintelligenciáját tekintve is az” – méltatta az új szerzeményt Jonas Boldt, a második, azaz feljutást érő helyen álló HSV sportigazgatója.

„Tetszik a HSV játékstílusa, a domináns támadófutball. Ez és a vezetőedzővel folytatott beszélgetések teljesen meggyőztek” – idézte a honlap Németh Andrást, aki 20-as számú mezt viseli majd az együttesben.

A 2002 novemberében, Fokvárosban született támadó a Vasasban nevelkedett, majd Belgiumba igazolt, a belga élvonalban éllovas Genkben 2022-ben 21 tétmeccsen lépett pályára, ezeken három gólt szerzett és két gólpasszt adott.

Éveken át volt korosztályos válogatottak alapembere, majd tavaly novemberben a felnőtteknél is bemutatkozott és gólt is szerzett a Luxemburg elleni 2–2-re végződött barátságos találkozón.

Kapcsolódó írásaink